A Trump adminisztráció hosszú ideje lebegtette Irán esetleges frontális megtámadását, ennek ellenére némileg váratlanul érte a világot, hogy az USA Izraellel karöltve február 28-án átfogó légi támadássorozatot indított el a siíta teokráciával szemben, amelyben már az első nap porba hullott az országot 1989 óta teljhatalommal vezető Ali Hámenei feje. Hogy a háború kimenetele mi lesz, az lényegében megtippelhetetlen, az viszont már most nagyon valószínűnek látszik, hogy új korszak köszönt be a Közel-Kelet életében.
Miért megjósolhatatlan a háború kimenetele?
Irán - Irakkal szemben - geopolitikailag roppant szerencsés fekvéssel rendelkezik. Az országot minden oldalról óriási hegyek határolják, amelyek rendkívül megnehezítenek egy esetleges földi inváziót. A főváros, Teherán az 5000 méternél is magasabb Alborz-hegység lábánál fekszik mintegy 1500 méterrel a tengerszint felett. Északról és keletről az USÁ-val nem szövetséges országok határolják, délről pedig a 4000 méteres Zagrosz-hegység védi a belső területeket a megszálló csapatok elől. Emiatt Irán szinte bevehetetlen, az pedig teljesen biztos, hogy óriási véráldozattal járna az amerikaiak és izraeliek számára, ha megkísérelnék.
Ezzel együtt természetesen elképzelhető, hogy az amerikaiak (de főleg az izraeliek) elérik a céljukat, és az iráni rezsim anélkül is összeomlik, hogy katonák lépnének az ország területére. Azonban ennek az esélyei elég alacsonyak, amihez több fontos tényező is hozzájárul. Az első, és legfontosabb, hogy nem látszik olyan ellenzéki erő vagy fegyveres csoport, amely képes lenne megszervezni egy rezsimváltást. A rezsim hagyományos ellenzéke az ország határain kívül van, és legtöbbjük sosem, vagy csak évtizedekkel ezelőtt járt Iránban, gondoljunk csak Reza Pahlavira. Egy másik fontos tényező, hogy ellentétben Venezuelával, az USA hiába fejezte le a rezsimet, az iráni vezetés egységesnek és eltökéltnek tűnik, hogy megvédje az országot a külső fenyegetéstől. És végül bár a teokrácia az utóbbi években súlyos belső kihívásokkal küzdött a gazdasági problémáktól a rendszer iszlamizációja elleni tüntetésekig, Hámenei nem vált egyértelműen illegitim vezetővé. Máig több millió támogatója van, sokan siratják, és nem mellesleg az iráni társadalom jelentős része nem kér az amerikai intervencióból.
Ráadásul az amerikaiak szándékai sem egyértelműek. A Trump-adminisztráció különböző szereplői össze-vissza kommunikálnak arról, hogy végeredményben mi a cél Iránban. Jelenleg úgy fest, mintha az USA sem tudná, hogy pacifikálni szeretnék Iránt, atomtalanítani, vagy a rezsimet meggyengíteni, esetleg leváltani.
Egyelőre tehát sem az nem látszik, hogy miképpen érhet véget a háború, sem pedig az, hogy a harcok végén Iránban milyen berendezkedés vagy vezetés lesz. Ami azonban már most látszik, hogy ez a beavatkozás átírhatja a régióban megszilárduló szövetségi rendszereket.
A béke vége
Izrael a megszületését követően több védekező, és több területszerző háborúval tette egyértelművé: új állam van a térségben, és ezt mindenkinek el kell fogadnia. A 70-es évek végétől pedig a térség államainak túlnyomó része el is fogadta, hogy Izrael marad. Ezalól talán csak Irak, Irán és a Hezbollah befolyása alatt álló Libanon kivétel, de közvetlen fenyegetést többnyire ezek az országok sem jelentettek Izrael számára. Az öböl államai persze minden adandó alkalommal hangot adtak az Izraellel szembeni ellenszenvüknek és a palesztinok iránti aggodalmuknak, de valójában Katar, Kuvait, Szaúd-Arábia, Bahrein, Omán és az Egyesült Arab Emirátusok, ha különböző mértékben is, de azzal voltak elfoglalva, hogy kiépítsenek a nyugati turisták számára vonzó luxusövezetet az Arab-félszigeten.
Ehhez pedig egy fontos alkotóelem szükséges: a béke. Senki sem szeret úgy befektetni, nyaralni, üzletelni vagy úgy általában pénzt költeni, hogyha attól kell félnie, hogy bomba robbanhat a luxusapartmanjában. Így az öböl menti államok sorra egyeztek ki hallgatólagosan Izraellel, miközben a félszigeten egyre szaporodtak az amerikai katonai támaszpontok, amelyekről azt gondolták az arab dinasztiák politikusai, hogy hosszú távon garanciái lesznek a régió békéjének, és megrendszabályozzák az olyan expanzív, renitens diktatúrákat, mint a Kuvaitot megszálló Szaddam Husszein Irakja.
Ennek a gyümölcse a 2022-es katari futball világbajnokság, Cristiano Ronaldo szaúdi szerződése, a Qatar Airways, a Fly Emirates, vagy a globális kapitalizmus fellegvára, Dubai.
És ezt veszélyezteti eddig nem látott mértékben az USA és Izrael akciója. Az elmúlt napokban a közösségi média megtelt az olyan felvételekkel, mint egy bahreini toronyházba csapódó drón, luxusapartmanokra hulló törmelék a híres dubai mesterséges pálma szigeten, és a lángoló Burj Al Arab. Ez közvetlen PR-katasztrófa az öböl államaira nézve, amelynek első eredményei már most látszanak. Mai hír például, hogy a Bajnokok Kupája döntőjét a háborúra való tekintettel mégsem Katarban rendezik meg.
#Iran / #Israel / #USA / #Bahrein ????????????????????????????????: Iranian Forces struck an apartment building in the city of #Manama, capital of Bahrein.
— War Noir (@war_noir) February 28, 2026
The building was apparently hit by a possible “Shahed-136” Kamikaze Drone (Loitering Munition). pic.twitter.com/Kg5GpOl4OV
Mit tegyen az Öböl?
Az olajmonarchiák első és legfontosabb célja jelenleg adott: minden áron megvédeni azt a hiedelmet, miszerint Katar, Kuvait, Bahrein, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Omán biztonságos, erős ország. Minden erőforrásukkal védeniük kell a civil infrastruktúrát, és valahogy helyre kell állítaniuk a lakosaik, és főleg az ott tartózkodó turisták és üzleti szektor biztonságérzetét.
Egy esetleges béke vagy tűzszünet azonban nem oldja meg a rájuk nehezedő új kihívásokat. Az eddigi viszonylagos kiszámíthatósággal és rendszerezettséggel járó világrendnek látszólag vége van számukra is. Teljesen egyértelmű, hogy az Irán elleni háború nem állt az öböl országainak érdekében, akiknek minden jel szerint semmilyen beleszólásuk nem volt abba, hogy a legfőbb katonai szövetségesük, az USA milyen konfliktusokba avatkozik be a régióban Izraellel karöltve. Ráadásul előre le nem fektetett, zavaros célok mentén, amelyek bizonytalanságot hoznak a teljes Közel-Keletre. Így a térség államainak újra kell gondolniuk, hogy ér-e még számukra annyit az USA katonai jelenléte, hogy emiatt azt kockáztassák, hogy időnként idegen országok drónjai és rakétái röpködjenek a légterükben, vagy adott esetben belesodródjanak egy regionális háborúba.
Ha úgy döntenek, hogy nem kérnek tovább az amerikai katonai infrastruktúrából, az alapvetően formálná át nemcsak a régió biztonsági architektúráját, hanem valószínűleg a térség országainak egymással való kapcsolatait is. Hogy ez egy új szövetség rendszer kialakulását, vagy éppen ellenkezőleg, egy új régiós hegemóniáért folyó konfliktust jelentene, korai lenne megjósolni. Egy azonban bizonyos: a térség átalakulóban van.
Mostoha kistestvérből a régió fenegyereke
Ennek az átalakulásnak pedig talán Izrael a legfontosabb szereplője. A régió gazdagabb országai az utóbbi évtizedekben igyekeztek konstruktívabb viszonyt kialakítani a technológiailag, katonailag és gazdaságilag is egyre erősebb országgal, ám az elmúlt két év történései ismét feltették az arab országok probléma térképére Izrael.
Netanjahu rendre avatkozik be az ország határain kívül, immár nem csak titkosszolgálati, hanem nyílt katonai eszközökkel is. Legyen szó a Katarban megtámadott Hamász vezetőkről, ahol egy dohai lakóházat bombáztak le, vagy a mostani Irán elleni offenzíváról, egyre nyilvánvalóbb, hogy Izrael nem csak a határain belül nem tűri el a létét veszélyeztető fenyegetéseket.
Nem is beszélve az olyan kérdésekről, minthogy Netanjahu egyre nyíltabban kacérkodik az úgynevezett a Nagy Izrael gondolatával, amely olyan országok területi szuverenitását is sértené, mint Jordánia, Szaúd-Arábia, Egyiptom vagy Szíria.
Mindezt figyelembe véve valószínű, hogy egy ilyen, átrendeződésekkel teli bizonytalan időszakban napirendre kerülhetnek olyan, eddig a szőnyeg alá söpört kérdések, mint Izrael esetleges területi terjeszkedése a szomszédai kárára, vagy akár ellenkezőleg, egy újabb Izrael-ellenes arab koalíció ennek megelőzésére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
