Újabb, 22 milliárd forintba kerülő luxusrepülőt szerzett be a NER

Az is kiderült, hogy az elmúlt hónapokban merre járt.

Egy vadonatúj, 2024-es gyártású Bombardier Global 6500-as modellel bővítették flottájukat a NER-hez közel álló üzletemberek, melynek ára 56 millió dollár, azaz 22 milliárd 120 millió forint - számolt be az Átlátszó. A gép kategóriája egyik csúcsmodellje, a belső tér kivételes luxust képvisel, mely számos kényelmi és technikai megoldással párosul. A magángép 2024. szeptember 4-én hagyta el a kanadai gyárat, és repült át Budapestre. Azóta is innen indul útnak, és ide is érkezik vissza.

A repülőt nem csak bérlik, mivel több olyan útja is volt, amikor egy vagy akár több mint két hétig külföldön maradt az utasával.

A használói láthatóan nem szeretnék, hogy a repülőgép útjai követhetők legyenek, ugyanis a magángép útvonaladatai a legtöbb repülőgép-figyelő oldalon blokkolva vannak. Az ADS-B Exchange oldalon azonban erre nincs lehetőség, így nyomon lehet követni - ha nem is egyszerűen -, hogy merre járt.

Így kiderült, hogy október 3-án például másik két NER-jet által is gyakorta látogatott franciaországi Bordeaux-ba repült, és a Mészáros-féle helikopter (OE-XWY) vitt hozzá utasokat a reptérre. Október 19-én aztán Dubajba repült, és közvetlenül a repülőgép indulása előtt ezúttal is ott járt Ferihegyen a Mészáros-féle helikopter. Dubajban több mint két hétig tartózkodott. November 16-án pedig a Dél-Afrikai Köztársaságba repült, Upington városába, ahol egészen november 23-áig maradt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet