Újabb Alaptörvény-módosításra készül a Fidesz, a megyék helyett vármegyék lesznek

Előrehozzák az önkormányzati választásokat is.

Benyújtotta az Alaptörvény tizenegyedik módosítását célzó javaslatot kedden a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté indítványa szerint az önkormányzati választásokat egy napon tartanák az európai parlamenti képviselők választásával, valamint a történelmi hagyományok miatt a megyék neve vámegyére változna.

Az Alaptörvény tizenegyedik módosítása indítványozza, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek következő, 2024. évi választását október helyett áprilisban, májusban, júniusban vagy júliusban lehessen megtartani az európai parlamenti képviselők választásával egyidejűleg, vagyis a szavazásokat egy napra lehessen kitűzni - olvasható a javaslat indoklásában.

"Tekintettel arra, hogy az európai parlamenti képviselők választása nem rögzített időpontban történik, hanem az eddigi gyakorlat alapján májusban vagy júniusban, amelyektől egy-egy hónappal el lehet térni, ezért az együttes lebonyolításra akkor van lehetőség, ha az európai parlamenti választásra előzetesen meghatározott konkrét négynapos időkeret az Alaptörvényben a helyhatósági választások megtartására rögzített április-július időszakba esik."

Kocsis Máté javaslatának indoklásában felidézi, hogy az idei országgyűlési választás és az országos népszavazás közös eljárásban történő lebonyolítása jelentős, több mint 10 milliárd forintos költségmegtakarítást eredményezett. "Ezért a javaslat az európai parlamenti képviselők választásának és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának egy időpontban történő megtartását írja elő."

Vármegyék lesznek

A módosítás emellett tartalmazza az ország területi tagozódására vonatkozó rendelkezések megváltoztatását is: "a történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira való tekintettel a megyék elnevezése vármegyékre változik".

Az indoklás szerint a magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak. "A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg. A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is tovább éljenek. Emellett a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti."

A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése - tartalmazza az Alaptörvény 11. módosítását célzó javaslat indoklása.

A javaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, de ez elvileg nem probléma a kormánypárt részére.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, időközben a kormánymegbízottakat is átnevezték: a jövőben főispánok lesznek A kormánymegbízottak helyett főispánok lesznek 2022. June 21. 19:08 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet