Ellenszavazat nélkül támogatta az Új Világ Néppárt (ÚVNP) 2021. május 25-én megtartott közgyűlése, hogy Pálinkás József legyen a párt miniszterelnök-jelöltje a 2021 őszén megtartandó előválasztáson - közölte szerda este a párt. Ezzel véglegessé vált, hogy az ÚVNP önálló jelölő szervezetként saját jelöltjeivel és önálló miniszterelnök-jelölttel vesz részt az ellenzéki előválasztásokon.
Egy kis élettörténetet is közöltek, miszerint dr. Pálinkás József 1952. szeptember 18-án született Galvácson. Atomfizikus, egyetemi tanár, az atomi ütközések fizikájának neves kutatója. 1991 és 1996 között az MTA Atommagkutató Intézetének igazgatója, 2001 és 2002 között oktatási miniszter. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2008 és 2014 között annak elnöke. 2014. június 12-től 2014. december 31-ig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos, 2015. január 1-től 2018. június 30-ig annak elnöke.
Végül kitérnek arra, hogy az Új Világ Néppárt rövidtávú célja, hogy 2022-ben kormányváltás és politikai irányváltás legyen Magyarországon, az ellenzéki előválasztáson a polgári oldalt, a kiábrándult Fidesz-szavazókat és a bizonytalan választókat szeretnék elsősorban megszólítani. A párt 25-30 jelöltet tervez indítani az előválasztásokon, Budapesten és a vidéki nagyobb városokban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!