Újra kell gondolni, hogy melyik útszakaszokat újítják fel Szombathelyen abból a 8,5 milliárd forintból, ami az Európai Uniótól érkezik - hangzott el egy csütörtöki sajtótájékoztatón. László Győző vezeti az Éljen Szombathely választási listáját 2024. May 02. 11:52
Az eseményen szóba került Lenkai Nóra korábbi ígérete, miszerint ha a Fidesz vezeti a következő öt évben a várost, akkor 10 milliárd forint érkezik útfelújításra a kormánytól. Nemény András polgármester úgy fogalmazott, a 8,5 milliárdos EU-s támogatás az már egy biztos pénz, ami az uniós és kormányzati szerveken is végigment, így azt már csak "el kell költeni".
Hozzátette, szerinte ez a 10 milliárdos ígéret "egy papíron született szám", ráadásul szerinte nem az látszik, hogy a kormány adná a pénzt, hanem az ellenkezője. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Hende Csaba a 2022-es választási kampányban megígérte a zanatiaknak, hogy 35 millió forintot szerez Nekiállnak a zanati „Füvészkert” utcának, viszont egyelőre nem lesz hídfelújítás a Szent István utcában 2022. July 12. 14:52 a "Füvészkert" utcáinak felújítására, de ez az összeg a mai napig nem érkezett meg.
Nemény András elmondta, összességében a következő öt évben 10 milliárd forintból újulhatnak meg utak, mivel szerinte az önkormányzat saját forrásból is finanszíroz majd felújításokat.
Újra kell gondolni, hogy mire költenek
Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely! egyesület elnöke és frakcióvezetője elmondta, már 2020-tól kezdve dolgoztak egy terven, hogy melyik évben melyik utat és mennyiből újítják majd fel. De mivel nem tudták, hogy pontosan mikor érkeznek majd a pénzek, ezért közben saját forrásból több, rossz állapotban lévő utcát is felújítottak.
Példaként említette a 800 milliós útfelújítási csomagot, 800 millió forintból újul meg több utca is idén Szombathelyen 2024. January 18. 18:57 amiben számos olyan útszakasz szerepelt, amit egyébként az EU-s pénzekből szerettek volna finanszírozni.
Ezért most teljesen újra kell gondolniuk, hogy mit és mikor újítanak fel, illetve azon szakaszok helyett, amit már megcsináltak, melyik utcát vegyék fel a listára. Vagyis egy teljes újratervezésre lesz szükség, így az önkormányzat még türelmet kér.