Újra megjelent a veleszületett szifiliszfertőzés Magyarországon

Erre már évtizedek óta nem volt példa.

A szexuális úton terjedő megbetegedések száma ebben az évtizedben jelentős emelkedésnek indult - írja az Infostart. A portál Várkonyi Viktória főorvost kérdezte, aki szerint Magyarországon a nemi betegségek két fajtája a leggyakoribb. Az egyik a szifilisz vagy vérbaj, a másik pedig a tripper vagy kankó. Ezeknél az eseteknél lehet nagyon látványos növekedést megfigyelni. A főorvos elmondása alapján, míg 2019-ben az országban összesen 791 felismert szifiliszes esetet jelentettek, addig 2023-ban már 1221-et. A fertőzöttek kétharmada a férfiak köréből kerül ki.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Ennek két oka van Várkonyi Viktória szerint. Az egyik, hogy a tünetek nagyon jól látható helyen jelentkeznek, a másik pedig az, hogy a férfiak azonnal reagálnak, ha az egyik legérzékenyebb testrészükön észlelnek valamilyen elváltozást.

A főorvos azt is elmondta, hogy évtizedek óta először újból megjelent a a veleszületett szifiliszfertőzés is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek