A Naphire.hu információi szerint Borkai Zsolt egy interjúban hamarosan bejelenti, hogy jövőre függetlenként indulni kíván Győr polgármesteri tisztségéért. Az interjút Sváby Andrásnak adta a szexbotrányba belebukott politikus, amelyet vasárnap este 19.00-kor lehet majd látni az ATV-n.
A lap szerint az interjúban Borkai először azt válaszolta Sváby Andrásnak a polgármester-jelölti indulására vonatkozó kérdésére, hogy nagyon közel áll az induláshoz, majd így folytatta: „Legyünk őszinték, igen”. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen színekben indulna el, Borkai azt mondta: „Ha indulok, függetlenként”.
Arra is kitér az interjúban, hogy ma már semmilyen kapcsolata nincs egykori pártjával: egy ideig kereste korábbi párttársait, de miután nem érte el őket, már nem keresi őket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!