Ungár Péter és az LMP érezhetően más pályán mozog, mint a többi ellenzéki párt, és egyre inkább úgy tűnik, ez a távolságtartástartás tudatos és hosszabb távra szól.
Ahogy arról lapunk is beszámolt,
Megint megy a balhé a Karmelitánál 2023. April 24. 19:51 tegnap ismét demonstráció volt a fővárosban a miniszterelnöki rezidenciánál.
Este hat körül nyolc-tíz momentumos politikus feszítővasakkal kezdte el szétbontani a kordont, amit Hadházy Ákos szerint törvénytelenül helyeztek ki. A kordonbontás a rendőrséggel való dulakodásba torkollott.
Körülbelül egy óra múlva megjelentek a Karmelita-kolostornál a korábban a belvárosban tüntető diákok és tanárok is. Először „csak” skandáltak, később viszont a tömeg nekifeszült a rendőröknek, néhány méterrel sikerült is arrébb tolniuk az egyik kordont. Közben a rendőrök könnygázt is bevetettek, több diákot a mentősöknek kellett ellátniuk.
Minderről beszámolt szinte az összes független média.
Ungár Péter kedden délelőtt egy Facebook-bejegyzésben értékelte a Kamelitánál történteket, és elég rendesen nekiment a többi ellenzéki pártnak.
Az LMP társelnöke, parlamenti frakcióvezetője elismeri, hogy a „pedagógusok bérhelyzete tragikus”, a kormány megélhetésben és jogaiban sanyargatja őket és alapvető feladat lenne a bérek rendezése. Szerinte az sem igaz, hogy EU miatt nincs pénz a pedagógusok béremelésére, merthogy a pénz megvan, csak éppen a kormány magára költi a pedagógusok helyett, akik mellett ki kell állni.
Ugyanakkor:
ami tegnap a Karmelitánál történt csak árt a pedagógusoknak.
Majd következik az ellenzék kritikája, beleértve az önkritikát is.
A legutóbbi országgyűlési választáson ugyanis már azt is elértük, hogy olyanok fordultak el tőlünk hatalmas számban, akik nem a propagandából tájékozódnak. Én egy pillanatig nem akarok úgy tenni, mintha az elmúlt négy év kudarcában nem lenne felelősségem. Megvan nekem is, és megvan a pártomnak is – írja Ungár, majd kifejti, hogy mi az, amit az LMP jobban csinál.
De mi legalább tényleg próbáljuk nem megismételni, hanem kijavítani a hibákat. Ezért mi nem fogjuk egy lapon említeni azt az elképesztő drámát, ami az oktatásban, a pedagógusokkal zajlik azzal, hogy kordonok vannak a Karmelitánál. Nem fogjuk elfoglalni a színpadot, a híreket a pedagógusok elől, még akkor sem, ha így lemondunk négy címlapfotóról és kétezer lájkról. Nem fogunk rászervezni a pedagógusok megmozdulására. Mert ez nem képviselet, hanem önzés, és ezt a választók nagyon pontosan el tudják választani.
Egyszerűen semmi köze egyes ellenzéki szereplők vágyának, hogy belekerüljenek az újságba, ahhoz, hogy többet keressenek a pedagógusok. A tegnapi demonstrációnak mi köze volt a pedagógusokhoz? Milyen, az öncélon túlmutató üzenete volt? Milyen öncélon túlmutató üzenete volt egy végzős gimnazista lány fiatal korából adódó önreflexió hiányát felhasználni arra, hogy menő forradalmárnak tűnjünk?
A politikus elébe megy a kritikáknak is, amikor így ír
"Tudom, most egyesek mit fognak mondani. Tudom. „Ők legalább csinálnak valamit” – hangzik majd el. Meg fogjuk kapni, hogy mi vagyunk őfelsége ellenzéke, miközben persze a valóságban őfelsége semmi mást nem szeretne jobban, minthogy mindent pontosan ugyanúgy csináljon az ellenzék, mint eddig, mert akkor biztos a győzelem. Ácsoljunk újra színpadot, ne engedjünk fel senkit, adjuk egymásnak a mikrofont, mondjuk el ugyanazt az egy mondatot különböző jelzőkkel ötvenszer."
Az egyik következtetése ez:
Én biztos vagyok abban, hogy az ellenzéki választók többsége kicsit kevesebb hisztit, forradalmárcosplayt, magamutogatást vár el tőlünk.
A másik pedig a bejegyzés utolsó bekezdése:
A mi feladatunk az lenne, hogy bebizonyítsuk a többségnek, hogy a pedagógusok bérére megvan a pénz. De így nem fog menni. Ez egy paródia. Vegyük tudomásul, kedves ellenzéki kollégák, magunknak már nem árthatunk ezzel, az ügynek még igen.
Ugyanakkor érdemes megjegyezni, a közvélemény-kutatók szerint az LMP külön úton járása egyelőre nem találta meg a célcsoportját. A felmérések
40 év alatt a Kétfarkú Kutyák a legnépszerűbb ellenzéki párt 2023. February 14. 17:51 szerint a párt messze van a parlamentbe kerüléstől.