Valami nagyon elszakadt a folytonosságban, ahol a Petőfi Sándor utcából Rohonci lesz

Újabb széthulló útszakaszok Szombathelyen.

Szombathely egyik legforgalmasabb pontja a rendőrség előtti szakasz, az a hely ahol a Petőfi Sándor utcából Rohonci út lesz (és fordítva), és ahol a Magyar utca becsatlakozik ebbe az egész valamibe. Nos, ezen a helyen megint történt valami, és az úthibák már a belünket is kirázzák.

Úthibák a rendőrség előtt
VB

A Rohonci út elején már nem csodálkozunk, az a közmű-rekonstrukció utáni

felújítás

óta inkább emlékeztet egy hullámvasútra Kicsit döcögősre sikeredett a szombathelyi Rohonci út eleje 2015. November 02. 11:23 , mint bármi másra. Azóta a probléma csak terjed, a helyzet fokozódik a kátyúk pedig szaporodnak rendesen, ahogy az azokat elfedni próbáló foltok is.

Úthibák a rendőrség előtt
VB

És lám, megint körbe értünk, ismét ugyanitt, hogy egy kicsit költőien fogalmazzuk meg, mi is történik a rendőrség előtt, ahol az út kezd atomjaira széthullani, miközben a városvezetés csak nézi az egészet, de lehet, hogy a Bartók Béla körút és a Rohonci kereszteződéséhez szánt körforgalommal igyekeznek megoldani, vagy legalábbis ellensúlyozni ezt a gondot? Annyi biztos, ha kész lesz a körforgalom, ott legalább új és sima lesz az aszfalt, majd, egy ideig...

Úthibák a rendőrség előtt
További képeinkért klikk a fotóra
VB

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kicsit döcögősre sikeredett a szombathelyi Rohonci út eleje

Elméletileg járható, gyakorlatilag egy hullámvasutat fabrikáltak a rendőrség előtti kanyarba.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet