Ahogy minden valamirevaló tizenéves a hetvenes-nyolcvanas években, engem is elkapott a József Attila-láz. Először csak a versek nyűgöztek le, aztán elkezdtem olvasni a szakirodalmat (Németh Andor könyve volt a kedvencem), majd jöttek a sűrűbb évek, és mi, hosszú hajú, külvárosi srácok, megzenésített József Attila-verseket énekeltünk a bányászkocsmákban.
Aztán minden megváltozott, más és másképpen lett fontos, napjaikban meg különösen.
A pénz mindenhatósága, a hatalom szemérmetlen gátlástalansága, a közélet harsány ostobasága árnyékában szemérmesen bújnak meg az olyan megtűrt, marginális dolgok, mint a költészet. József Attila pedig, gondolhatjuk, végképp eltűnt a szem elől, néhány fura alak esti lámpafényénél és az irodalomkönyvek rezervátumában húzza meg magát.
Nekem is négy évtized kellett, hogy elhatározzam, megnézem a balatonszárszói József Attila Emlékházat. Ha már egyszer arrafelé járok évente többször is.
Bevallom töredelmesen, arra készültem, hogy a ház szerényen meghúzza magát a tóparton, a pénztáros örül, hogy rányitja valaki az ajtót a nyár közepén, én meg illedelmesen megszemlélem a korabeli bútorokat és a poros vitrinek mögé helyezett irodalmi kegytárgyakat. Utána pedig jól elsírom bánatomat az olvasóknak.
Ehhez képest a néhány évvel ezelőtt rendbe tett emlékház igazi 21. századi múzeum lett, és a jó értelemben.
És ami ennél is fontosabb és meglepőbb: gyakorlatilag tele volt látogatóval. Amiből azt olvasom ki önkényesen, hogy József Attilához, a költészethez és az értékesebb kultúrához való viszonyunk talán nincs is annyira rossz karban, sokkal többen tartják fontosnak és lényegesnek, mintsem a közbeszédből vagy a médiatartalmakból következik. Valami hasonlót tapasztaltam, amikor a közelmúltban belecseppentem Szombathelyen a Múzeumok Éjszakájába 
A fiatalok kezdik unni a digitális világot? – Erményi Mátyás képei az Irokéz Galériában 2022. June 26. 19:18 .
Az uniós pénzből átalakított egykori Horváth-panzióhoz nagyon bátran nyúltak hozzá a tervezők. Kiszedték a falak többségét, a korabeli bútorok és vitrinek helyett nagy méretű fotók, interaktív eszközök, gyermekfoglalkoztatók, sőt pihenőpadok várják a látogatókat.
Az információátadás mellett láthatóan az érzelmek megragadását is fontosnak tartották az új emlékház megálmodói.
Ezt egyrészt idézetek kiragadásával, másrészt tárgyak kontextusba helyezésével érik el. Akár megérinthetjük a költő írógépét, de itt van az inge, amit akkor viselt, amikor nem messze innen, halálra gázolta a tehervonat.
Legszívfacsaróbb talán az a levél, amit halála napján Flórának írt. Ebben többek között megköszöni az almákat, majd utóiratban annyit tesz hozzá, hogy
„Kérem, vasárnap ne jöjjön.”
József Attila úgy érezte, hogy nagyon egyedül van. Az emlékház-látogatásom azt sugallja, hogy ebben például valószínűleg tévedett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
