"A blues visszatér oda, ahová való, rétegzene lett belőle" - mondta Hobo, azaz Földes László 2005-ben, amikor interjút adott Soha nem voltam zenész Interjú Földes László Hobóval 2005. December 11. 08:52 a Nyugat.hu-nak. Azóta kiderült, hogy Hobónak teljesen igaza volt, a Hobo Blues Band zenetörténelmet író Vadászat című nagylemezének koncertje is szép csendben, mintegy a háttérben zajlott le november 3-án, csütörtökön a szombathelyi Agora MSH-ban.
Fegyelmezetten ülő nézők, főként a korosabbak közül, látszott, hogy ez a műfaj a fiatalokat már nem mozgatja meg.
Pedig a magyar zenetörténetben helye van a Vadászat albumnak. Sok éves alkotói folyamat után 1984-ben jelent meg, és egyszerre okozott csalódást, döbbenetet, sikert, majd bekerült az időtálló alkotások sorába.
1984-ben már a vége felé járt a rockkorszak, a bluesra alig néhányan emlékeztek, és sorra érkeztek a habkönnyű konzumzenék. Nem sokkal korábban, 1980-ban jelent meg az LGT Loksi című, egyébként második dupla albuma, amire rá kellett írni, hogy a lemezborítón megjelenő téglafal "csak egy fal", nehogy valaki a Pink Floyd 1979-es The wall című, szintén dupla lemezére asszociáljon. Vagy, hogy mégis, ezt már nem tudjuk eldönteni.
Szóval, éppen egy olyan korszak végén jártunk, amikor a rockzene még társadalomformáló erő volt, a kultúra szerves része, gondolkodásra, értékválasztásra kényszerített, és nem az volt a szerepe, hogy háttérzajként funkcionáljon a fejhallgatónkban.
A Vadászat csalódást okozott a HBB törzsrajongóinak, hiszen nem a megszokott rockos hangzást, nem a megszokott, könnyen befogadható stílust hozta.
A lemez nagyon kemény, igaz, bújtatott társadalomkritikát fogalmazott meg, és mielőtt valaki örülne, hogy jól odamondtak a komcsiknak, szólunk, nem csak az akkor nálunk már hanyatlóban lévő rendszert kritizálta. Hanem mindent, ami hatalom, ami kizsákmányolás, manipuláció, képmutatás, önzés, árulás.
Az ember gyarlóságról szól, és arról, hogyan torzít el a hatalom, hogyan szakít szét kapcsolatokat, hogyan alázza meg és sodorja kétségbeesésbe, ösztönlétbe azokat, akik felett uralkodnak.
Hobo, mint szövegíró, ragyogóan ráérzett a hatalom színpadias mivoltára, arra, hogyan kényszerítik önmagukat és mindenki mást is olyan szerepekbe, amiket el kell játszaniuk, de kínzóan csak kényszerből teszik.
Éppen ezért a lemez üzenetei ma is aktuálisak. Aktuálisak voltak a '90-es, a 2000-es, a 2010-es években, és valószínűleg aktuálisak lesznek tíz, húsz év múlva is.
A közönség egyébként élvezte a tegnapi koncertet, de egy kicsit furcsán hatott, hogy miközben Hobo szabadságvágyról, mesékbe menekülő álomvilágról énekelt, a közönség szép szabályosan lepakolt székeken ücsörgött. De ez nem a nézők és nem a szervezők hibája. 2022-t írunk, a konzumzene korszakát, amikor a blues és a rock már a rétegkultúrába tartozik.
