Vádat emeltek a 2018 decemberi kormánellenes tüntetés néhány résztvevője ellen

Tárgyalás nélkül hoznak ítéletet.

Keresztes a vádiratra hivatkozva azt írta: a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon – az egymástól elkülönülten – részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőri sorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, amelyekkel eltalálták a rendőröket, valamint azért, hogy a sorfalat áttörjék, testükkel meglökték a rendőröket, akik ettől hátratántorodtak.

"A vádlottak ezen erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a biztosítási intézkedés körében előírt feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni" - írta a főügyész.

Tüntetés 2018 decemberében Budapesten
November

Korábban, az előkészítő tárgyaláson a bíróság egy esetben egy év, egyben egy év alatti börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre, míg egy esetben pénzbüntetésre ítélte a vádlottakat.

Az ügyészség a most benyújtott vádirataiban azt kéri, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben – figyelemmel a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi rendelkezésekről szóló kormányrendeletre – tárgyalás nélkül, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban hozzon döntést.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapesete egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek