Vádemelés az osztrák cserbenhagyó és magyar társa ellen

Az osztrák férfi terepjárójával halálra gázolt egy kerékpárost, majd az autóját elrejtette és egy ugyanolyan típusú autót vásárolt. Magyar segítője is bíróság elé áll.

A nyugat.hu részletesen beszámolt arról a balesetről, amiben egy szabályosan közlekedő kerékpáros vesztette életét a 86-os főúton és tudósítottunk a gázoló utáni hajszáról, valamint a férfi elfogásáról is. (Lásd vonatkozó cikkeinket!) Az ügyészség vádat emelt a gázolót segítő magyar férfi ellen is.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A Szombathelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 48 éves osztrák állampolgárságú férfival szemben, aki a vád szerint 2013. október 6. napján 19 óra körüli időben Suzuki Grand Vitara típusú személygépkocsijával a 86. számú főút és a Körmend, Hegyalja utca kereszteződésében – az „Előzni tilos” jelzőtábla hatálya alá tartozó útszakaszon – egy ismeretlen személygépkocsi előzésébe kezdett, melynek során az úttest szélétől 2,7 méterre elütötte a menetiránya szerinti bal oldalon kerékpárján közlekedő, balra, a Hegyalja utcába kanyarodni szándékozó sértettet, aki a baleset következtében a helyszínen elhalálozott.

A vádlott, bár a balesetet észlelte, a helyszínről megállás nélkül továbbhajtott, majd a tulajdonát képező és a balesetben sérült személygépkocsiját vádlott-társa zárt pajtájában helyezte el, és a gépkocsi beazonosításának megakadályozása érdekében a forgalmi rendszámokat leszerelte.

Előzetesbe került a cserbenhagyó

Vádemelés történt azzal az 55 éves magyar állampolgárságú férfival szemben is, aki a büntetőeljárás sikerének meghiúsítása érdekében az osztrák állampolgárságú vádlott gépkocsiját a pajtájában a balesetet követően elhelyezte, és a bűncselekmény elkövetőjét a leszerelt forgalmi rendszámokkal együtt Ausztriába vitte.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a baleset okozóját halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével vádolta, és végrehajtandó börtönbüntetésre ítélését, valamint a közúti járművezetéstől és a közügyek gyakorlásától eltiltását indítványozta, míg magyar állampolgárságú vádlott-társával szemben bűnpártolás vétsége miatt emelt vádat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Grand Vitara gázolhatta halálra a kerékpárost Körmendnél

Egy Suzuki Grand Vitara sofőrjét keresi a rendőrség, ő gázolhatta halálra a körmendi férfit, majd megállás nélkül elhajtott.

Levadászták a rendőrök a cserbenhagyó osztrák vadászt

Hegyháthodászon rejtette el összetört terepjáróját az a 47 éves osztrák vadász, aki vasárnap este halálra gázolt egy kerékpárost Körmendnél. Tíz évet is kaphat.

Trükkel akarta megúszni az osztrák cserbenhagyó?

Nem tétlenkedett a kerékpárost halálra gázoló osztrák férfi. Vett egy ugyanolyan Grand Vitarát, mint amit rommá zúzott. Egy nap múlva már vígan furikázott volna az eredeti rendszámával.

Előzetesbe került a cserbenhagyó Szombathelyen

Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a 47 éves osztrák férfinak, aki Körmenden halálra gázolt egy kerékpárost, majd elhajtott a helyszínről.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló