Ahogy arról lapunk is
beszámolt,
Hosztesz gyújtogatott a szombathelyi szupermarketben
2022.
July
10.
10:53
2022. nyarán meggyújtott egy cirokseprűt a Gazdag Erzsi utcai Tescóban hoszteszként dolgozó diáklány, majd elsétált. Bár később visszament oltani, a gyújtogatással 700 ezer forint anyagi kár keletkezett és az áruház aznap már nem nyitott ki.
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben – derült ki a Vas Vármegyei Főügyészség lapunkhoz is eljuttatott közleményéből.
A vádirat szerint 2022. júliusában munkahelyén, egy áruházlánc szombathelyi üzletében szándékosan tüzet okozott, meggyújtott egy cirokseprűt, amelynek következtében több seprű is égni kezdett, majd elsétált a helyszínről.
Néhány perccel később visszament a seprűkhöz, levett egy polcra kihelyezett tűzoltó készüléket, és megkísérelte eloltani a tüzet, amiben egy vásárló is próbált segíteni. Az áruház dolgozói eközben elkezdték kiterelni a vásárlókat az épületből és riasztották a tűzoltókat.
A tűz következtében közveszélyes helyzet alakult ki, mert előre fel nem becsülhető értékű vagyontárgyak kerültek veszélybe.
A fiatalkorú vádlott által okozott tűz miatt közel 700.000 Ft rongálási kár keletkezett.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság mint fiatalkorúak bírósága fog dönteni.