Ötmillió forintot sikkasztottak az ott dolgozók egy Vas megyei szociális otthonban

A két nő és egy férfi több részletben sikkasztott, most vádat emeltek ellenük.

A Körmendi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat az ellen a két nő és egy férfi ellen, akik több részletben sikkasztottak el a munkáltatójuktól összesen mintegy 5 millió forintot 2014 januárja és 2016 májusa között Vas megyében.

A vádirat szerint az egyik nő pénzügyesként dolgozott az otthonban. Neki kellett beszednie az otthon által nyújtott étkeztetésből és állatértékesítésből befolyt bevételeket, majd azokat befizetnie az otthon számlájára. A munkaköri kötelezettségét azonban 2014-ben és 2015-ben csak rendszertelenül, míg 2016-ban már egyáltalán nem teljesítette, az otthont megillető pénzt ugyan beszedte, de azt hitelének törlesztésére és a családja megélhetésére fordította. Összesen több mint 4 millió forint kárt okozott, amiből 1,1 millió forintot megtérített, miután a belső ellenőrzés a hiányt feltárta.

A gépkocsivezetőként és anyagbeszerzőként dolgozó férfi ugyanekkor több esetben vett át előleget az otthon érdekében végzett vásárlásokra. Az átvett pénzzel azonban nem számolt el teljes körűen, havonta általában 10-15.000 forintot a saját kiadásaira, így cigarettára, élelmiszerre és benzinre fordított. Cselekményével 450.000 forint kárt okozott az intézménynek, ami nem térült meg.

A másik nő feladata a szociális foglalkoztatás bevételeinek kezelése volt, aminek keretében rendszeresen átvette az otthon által működtetett bolt termékeinek értékesítéséből származó bevételt, amit félévente kellett befizetnie az otthon számlájára. A bevételek egy részét azonban saját céljaira fordította, különböző hiteleit fizette belőlük. Ő maradéktalanul megtérítette az 513.000 forintos kárt a sértett szociális ellátó részére.

A Körmendi Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetésre és a fennmaradó kár megtérítése érdekében előterjesztett polgári jogi igény elbírálására tett indítványt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló