A korábbi Savaria mozis koncerteken kikupálódott barátaink egy órával a meghirdetett koncertkezdés előtt elindultak belépőjegyet venni, nehogy úgy járjanak, mint az MR2 turnén, amikor a potenciális közönség nagy része kiszorult a szűkös befogadóképességű moziaulából.
Nem volt heringfíling
Szombat este viszont nem kellett tolakodni, jegyekért sorban állni. Igaz, kellemes teltház volt, ami a megfogalmazásunkban azt jelenti, sokan voltak, de azért lehetett levegőt is kapni. Sőt, még italhoz sem volt túl nehéz hozzájutni, egy-két perc alatt sorra került az ember a pultnál.
Kilenc órakor azért meglepődve láttuk, hogy a színpadon négy széken kívül semmi sincs. A cucc szólt, de semmi hangszer, alaperősítő, mikrofon. Asztalhoz ültünk hát a kávézóban, ahonnan tízpercenként sétáltunk át helyzetet nézni. Háromnegyed tízig semmi különös nem történt, hacsak annyi nem, hogy észrevettük, a közönség jó része jólöltözött romákból áll.
Váltottunk néhány szót a szombathelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökével, aki rendkívül büszke volt arra, hogy itt és most roma zenekar fog koncertezni, és a helyiek közül is ilyen sokan kíváncsiak rájuk. Mi is azok voltunk.
Nem volt időhúzás
Korábbi, roma zenészekről szerzett tapasztalataink alapján lila ködbe burkolózó, művészieskedő virgázós zenére számítottunk. Némileg nem is csalódtunk, de kezdjük az elején, A zenekar néhány perc alatt felszerelte a színpadot, időhúzás nélkül csinálták végig a beállást.
Aztán jött a címben említett igényes mulatós zene. Tényleg fülbemászó dallamok, jellegzetes intonáció és időnként olyan gitárfutamok, hogy meglepődve kaptuk fel a fejünket. Ez utóbbin nem is igen kell csodálkozni. A zenekaralapító Váradi testvérek már gyerekkorukban is rendszeres szereplői voltak a zenei műsoroknak. Aztán nagykorúságuk bekövetkezte és az állami gondozásból való kiszabadulásuk után nyakukba vették a világot, és kikötöttek Kanadában, ahol zenélésből tatották fenn magukat, és szereztek némi hírnevet is.
Eközben unokatestvérük, Berki Arthur itthon folytatta komolyzenei tanulmányait, éppen Japánba hívták koncertezni, amikor érkezett a hír, Váradiék is hazajöttek és zenekart alapítanak. Arthur Japán turnéja így elmaradt, igaz, előtte már körbekoncertezte a világot.
Így kellene csinálni…
Meg kell még említeni Botos Tibor gitárost is, aki ekkor már elismert jazz-zenész volt, több formációban is játszott. Nem volt számára kérdés, csatlakozzon-e az új formációhoz, és így végül megalakult a Váradi Roma Café.
A koncertet figyelve és hallgatva az volt az első gondolatunk, lehet igényesen is mulattatni. A jelenlévő romák láthatóan rendkívül büszkék voltak a csapatra, a nem romák pedig önfeledten buliztak. Mi is, úgyhogy most elmaradnak az elemzések, pedig tudnánk ám írni crossover stílusról, műfajok keveredéséről, világzenei beütésekről.
A stílus és a hangzás tényleg egyedi, nem lehet összekeverni semmi mással, egyszerűen jó hallgatni. A világot azért nem fogják megváltani, de az sem semmi, ha esténként másfél-kétórányi kellemes időtöltést szereznek. Mint tették ezt velünk is.
