Varga Judit és Rogán Antal átvilágítását kéri a DK

Vadai Ágnes szerint a Schadl–Völner-ügy miatt szükséges a két miniszter vizsgálata nemzetbiztonsági szempontból.

"Pénteken kezdődött el a súlyos korrupcióval vádolt Völner Pál és Schadl György büntetőeljárása. Az elmúlt hetekben a bűncselekmény több részlete is kiszivárgott, Varga Judit és Rogán Antal pedig egyre mélyebben belekeveredett a legfelsőbb köröket is érintő botrányba; mégsem gondolták szükségesnek, hogy a sajtó előtt tisztázzák magukat" - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben, amely így folytatódik.

"A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy Orbán Viktor azonnal rendelje el Varga Judit és Rogán Antal újbóli nemzetbiztonsági átvilágítását! Az újabb és újabb részletek nyilvánosságra kerülésével egyre több jel mutat arra, hogy a két miniszter nyakig benne lehet a botrányban. Völner Pál, a korrupciós hálózat egyik feltételezett feje igazságügyi államtitkárként Varga Judit jobbkeze volt, az igazságügyi miniszter mégsem érzi úgy, hogy meg kellene szólalnia. Nagy Ádám, Rogán Antal kabinetfőnöke több szállal is köthető Schadl Györgyhöz, az ügyészség mégsem érezte fontosnak beleírni a nevét a vádiratba. Ha magasrangú vezetők zsarolhatóak, az egész ország veszélyben van: a Demokratikus Koalíció szerint a magyar embereknek joguk van tudni, mit titkol Varga Judit és Rogán Antal, ezért kezdeményezzük Orbán Viktornál, hogy azonnal rendelje el az újbóli átvilágításukat."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet