Jövőre új tévét hoznak létre – ígérte a szombathelyi városi tévé igazgatója

Új műsorok, új arcok láthatóak majd január 1-től a városi tévében. A technikai alap már kész, átadták az új, 72 millióba került berendezéseket. Váradi Gábor merész kijelentést is tett: „Kielégítő az önkormányzati támogatás.”

Még tavaly, év elején került napvilágra, hogy az akkor még új városvezetésnek merész tervei vannak a szombathelyi városi tévével. A 2007. januári közgyűlésen Konstruktivitás és meddő viták 2007. January 26. 23:44 esett szó róla, hogy vissza akarják hozni a városba az MTV 2000-ben Sopronba költöztetett regionális stúdióját. Helyszínként pedig a városi tévét jelölték meg, mondván, itt van stúdió, vannak szakemberek. Már akkor felmerült, hogy a technikát bizony fejleszteni kell, a költségvetésben el is különítettek gyorsan közel 200 millió forintot erre.

Jobb a képminőség

A nagy álmok elég gyorsan szertefoszlottak, az MTV 2007. márciusában úgy döntött, Sopronban marad a regionális stúdió Sopronban marad a regionális tévé - Egyéni érdekek alapján döntöttek? 2007. March 19. 22:00 . A szombathelyi döntéshozók belátták, hogy a városi tévére azért költeni kell, a technika – finoman szólva – elhasználódott, elavult. A szerdai kis ünnepségen meg is jegyezte Váradi Gábor igazgató, hogy a régi képkeverő azonnal elromlott, amikor a csere miatt megmozdították.

Új technika a helyi TV-nél
Kamera, súgógép, operatőr
sadness

Szóval, végül bruttó 72 milliót használhatott fel a tévé, ennek eredményét mutatták be szerdán. Az ünnepségre kicsit korábban érkeztünk, egy ismerős tévés kolléga magyarázta el a változtatás lényegét. Véget ért a korábbi szalagos, képmagnós korszak, mindent hálózatba kötött számítógépek vezérelnek. Az anyagokat a központi szerveren tárolják, az adásgép pedig – szerkesztői utasításra – sorba rakja őket.

Amit a néző észrevehet – a jobb képminőségen kívül -, hogy precízebb a bejátszások indítása, korábban ezt kézzel végezték el a magnókon, most az adásgép teszi. Megújulnak a szignálok, hiszen új logógenerátor is van, javul a hangminőség az új mikrofonoknak, hangkeverőknek köszönhetően. A hírolvasó ezentúl nem fog időnként kinézni a képből, mivel új súgógép is üzembe állt, a néző úgy látja, hogy a műsorvezető éppen vele néz szembe.

Új technika a helyi TV-nél
Az új súgógép a műsorvezető szemével
sadness

Három hete működik az új rendszer

De a munkatársak munkáját is sok minden könnyíti. Többek között két számítógépes vágórendszer, digitális képkeverő, új feliratozó is van a berendezések között. A technikai helyiségben szinte csak a falak és az asztalok maradtak meg, korszerű LCD-monitorok védik a szemet, a falon pedig nagyméretű, osztott képernyős monitor feszít büszkén. (Igaz, egy tévés azt mondja közben, nehéz hozzászokni, keresni kell az adott kamera képét, korábban külön monitorok voltak erre a célra.) És ha már a

fű alatti

információknál tartunk, egy másik kolléga szerint néha még lefagy az új rendszer, ami valószínűleg nem a berendezések hibája, mindenhez hozzá kell szokni. Az új technika egyébként szeptember 24-én át is vette a régi helyét, azóta ezzel történik a sugárzás.

Az ünnepségen aztán szinte családiasan éreztük magunkat. Itt voltak a közeli nagyobb városi tévék, a polgármesteri hivatal vezetői, a városvezetést Ipkovich György polgármester és Szabó Gábor alpolgármester képviselte. És persze, rengeteg újságíró jelent meg, egy rosszmájú tévés szerint utóbbiak az ingyenkaja miatt…

Új technika a helyi TV-nél
A megújult technikai helyiség
sadness

Visszajön a reggeli adás?

A polgármester nem húzta sokáig beszédét, némi halvány ígéret is kihallatszott szavai közül. Megemlítette, hogy a városi tévé valamikor szinte a rendszerváltás jelképei közé tartozott, a nyilvánosság kifejezője lett. Megalakulása óta közvetíti élőben a városi közgyűléseket, ez kötelezően meghatározott feladata. Valószínűleg ezért is nem került napirendre a privatizáció, hiszen egyik jelentkező sem vállalta volna ezt…

Ipkovich megjegyezte, a jövőben akár az szóba kerülhet, hogy visszatérjen a korábbi reggeli élő műsor. Az emberek ugyanis a reggeli készülődés közben fogékonyak a hírekre, a közvélemény kutatások szerint is nézett volt a reggeli műsorsáv. Szóba került persze a színház is, hiszen jelentősen befolyásolhatja a kulturális műsorokat.

A színház még egyszer előjött, a kőszínház építési tervpályázata tartalmazta, hogy az új épület adjon helyet a városi tévé stúdiójának. A jelenlegi helyet ugyanis bérlik…

Új technika a helyi TV-nél
Váradi Gábor tájékoztat
sadness

Új év – új tévé

Váradi Gábor igazgató ígérete szerint rövid volt, megemlítette a Nyugat-dunántúli nagyobb városi tévék klaszterét Tévéklaszter a Nyugat-Dunántúlon 2008. January 29. 21:13 , ami ez év elején alakult meg, kézzelfogható eredménye a műsorcsere, és a regionális hírek megjelenése. Ráadásul működnek a külföldi kapcsolatok, Szlovéniával, Horvátországgal, Ausztriával.

Hozzátette, a tévézés, bizony, költséges műfaj, egy élő adásnál 10-13 kolléga munkájára van szükség, a forgatócsoportok pedig 2-3 főből állnak. Ennek ellenére

kielégítő az önkormányzat támogatása

. Pedig további fejlesztésekre is szükség van, régi és elavult a közvetítőkocsi, ennek cseréjéhez további támogatásokra számítanak.

Jövőre pedig megvalósítják az

Új év – új tévé

szlogent. Aminek lényege, hogy új műsorokat indítanak új műsorvezetőkkel, új arculati elemekkel, a telefonos és sms-kapcsolatot mms-küldési lehetőséggel, szavazásokkal bővítik. A közszolgálati műsorok megtartása mellett könnyedebb hangvételű, szórakoztató programokkal is jelentkeznek. Mindezt úgy, hogy nem lépik túl a tavalyi, 70 milliós önkormányzati támogatás mértékét.

Váradi Gábor azzal fejezte be:

Célunk, hogy a városlakók igényeit és a tulajdonos önkormányzat elvárásait az eddigieknél is jobban kiszolgáljuk.

Persze, a pártatlanság megtartása mellett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Tévéklaszter a Nyugat-Dunántúlon

Közös műsorok, filmek, összehangolt műsorszórás. Ezeket a célokat tűzte ki az a hat helyi televízió. A kezdeményező a Szombathelyi Városi TV volt.

Sopronban marad a regionális tévé - Egyéni érdekek alapján döntöttek?

Hiába volt a lobbi, hogy kerüljön vissza az MTV regionális stúdiója Szombathelyre? A stúdiót ugyanis visszakapta a város médiaközpontja, amelynek igazgatója az MTV kurátora lett, és szavazni fog a tévéelnök személyéről.

Konstruktivitás és meddő viták

A közgyűlésen a legfontosabb ügyekben konszenzus alakult ki, de volt azért itt személyeskedés, álprobléma, értetlenség is. A dolgot színezte a...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra