Vasi városok sikerei, problémái, tervei - 2. rész

Vasváron új óvodai csoport indult, Celldömölkön utat újítottak fel.

Rövid számvetésre kértük nemrég a Vas megyei városok polgármestereit: írják meg nekünk, mi volt tavaly a legnagyobb sikerük, mi volt a legnagyobb problémájuk, és mit várnak az idei évtől. Hiszen év eleje van, már össze lehet állítani a mérleget az előző évről, és az is látszik, hogy mire kell készülni idén.

Az első részben Kőszeg 2,8 milliárdból újít fel utakat, Sárváron is beszállt az állam a költségekbe 2023. January 12. 11:35 a kőszegi és sárvári sikerekről, problémákról, tervekről számoltunk be, most következik Celldömölk és Vasvár.

Celldömölkön utat újítottak fel és takaréskoskodnak

Fehér László polgármester szerint tavaly

Celldömölk legnagyobb beruházása a városon áthaladó, 8429-es jelű állami tulajdonú út felújítása volt,

amit a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végzett el több mint egymilliárd forintból.

Mint írja, a felújítás a MOL benzinkúttól Alsóság végéig tartó útszakaszt érintette, közben azonban kimaradt egy 560 méteres szakasz a malom és a benzinkút között, mert az egy másik négyjegyű úthoz tartozik. De ígéretet kaptak, hogy a közeljövőben ezt a szakaszt is felújítják.

Celldömölkön utat újítottak fel
Bonyhádi Zoltán

A városnak az energiaválság okozta problémák okozták a legnagyobb terhet. A kormány előírta, hogy 25 százalékkal csökkenteni kell az önkormányzati fenntartású, működtetésű intézmények, létesítmények gáz-, illetve áramfogyasztását, erre meg kellett találni a megoldást.

Mivel a kötelező feladatokat – mint például a bölcsődei, óvodai, iskolai szociális étkeztetés, ellátás, közvilágítás – el kell látni, így az önként vállalt feladataink esetében kell a megtakarítást keresni, ezeknek az intézményeknek a működését kellett áttekinteni, racionalizálni, és persze mindenhol máshol is csökkenteni a fogyasztást - írta a polgármester.

Fehér László bízik benne, hogy az energiaválság okozta helyzet megoldódik, az infláció növekedése megáll, hiszen mindkét körülmény az önkormányzaton kívül az itt élők, a városban működő cégek, vállalkozások életét is megnehezíti. Reméli, hogy a benyújtott európai uniós pályázataik eredményesen zárulnak, és a támogatások segítségével meg tudják valósítani a tervezett fejlesztéseket.

Vasváron új csoport indult az óvodában, de komoly gond az energiaárak emelkedése

Tóth Balázs, Vasvár polgármestere azt tartja a legnagyobb sikernek, hogy

az óvodában új csoportot tudtak indítani,

melyre a gyermeklétszám növekedése miatt miatt volt szükség. Ez persze újabb feladatokat is jelentett, hiszen az országos óvónőhiány közepette kellett biztosítanunk a gyerekek szakszerű ellátását. Az önkormányzat ehhez szolgálati lakásokkal járult hozzá, sikerült is mind a három meghirdetett óvónői állást betölteni.

Vasváron több gyerek születik
Mészáros D. Zsolt

A legnagyobb problémát Vasváron is az elszabadult energiaárak jelentik. Hiába gondoltuk védettnek magunkat a 2022-2023. évre szóló közbeszerzéssel biztosított kedvező árú áramszerződés és az intézmények geotermikus energiával való fűtése miatt, a rendszerhasználati díj drasztikus megemelése 50 százalékos költségnövekedést jelentett, a távhődíjak pedig a többszörösére emelkedtek - írta a polgármester.

Tóth Balázs az idei évtől azt várja, hogy normalizálódjon a helyzet. 2023-at ezért átmeneti évnek tartja, amely egyelőre több kérdőjelet is tartalmaz, mint például az energiaárak alakulása, EU-s pályázati források elérése, egészségügyi rendszer tervezett átalakítása.

Mint írja, önkormányzati szinten feszesebb gazdálkodást kell folytatni és a tartalékokhoz is hozzá kell nyúlni, hogy a város a megszokott szolgáltatási színvonalat tudja nyújtani.

Hozzátette, reméli, hogy a Vasváron működő cégek gazdasági teljesítménye legalább szinten marad, és akkor nem csökken a foglalkoztatottak száma.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet