És most vádat emeltek a 37 éves férfi ellen.
A rendőrök 2020. augusztus 9-én fogták el és a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a 37 éves helyi lakost, aki Szombathelyen, a vásárcsarnok területén szóváltást követően ököllel arcon ütött és megrúgott egy szintén helyi férfit.
A nyomozók a bántalmazó férfit az eljárás során gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a bűncselekmény elkövetését beismerte.
Vele szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
Az ügy vizsgálatát a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Szombathelyi Járási Ügyészségnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!