A 2018-as MAFSZ Divízió 1-es bajnokság döntője vasárnap a Markusovszky utcai SZSE-pályán 15 órakor kezdődik. A Szombathely Crushers fogadja a Szekszárd Bad Bones AFC csapatát.
A szombathelyi csapat veretlenül és nagyon kevés kapott ponttal hozta az alapszakaszt, így a hazai pálya előnyével együtt komoly esélyük van arra, hogy megnyerjék a bajnokságot.
Tatár István, a Szombathely Crushers támadóegységének a kapitánya így nyilatkozott a Magyar Amerikai Futball Szövetség honlapjának:
Nagyon jó érzés hogy döntőt játszhat a csapat. A szezon elején azt a célt tűztük ki, hogy mindent adjunk bele és az erős közép mezőnyben végezzünk, hiszen ez az első évünk a Divízió I-ben. Szerencsére a rengeteg munka és az újoncok beépítése kifizetődött és a vártnál jobb eredményt hozott. A Szekszárdtól egy kemény meccset várunk. Igaz, hogy legyőztük őket az alapszakaszban, de nem becsülhetjük alá őket. Kemény csapat. Mi megpróbálunk még keményebbek lenni, és a lehető legkevesebb hibával játszani. Ha mindez sikerül, akkor győzhetünk. A csapat most úgy gondolom, hogy a legösszetartóbb és a legjobban összekovácsolt egység. Összhang van az irányító és az elkapók között. A futójáték is működik. A támadófal ilyen erős még nem volt a szezonunkban. A védelmünk szerintem a legstabilabb a ligába, ezt a számok is bizonyítják. Szerintem készen állunk a Döntőre.
A döntőn az ünnepélyes kezdőrúgást Király Gábor fogja elvégezni.
A belépés: 14 év alatti gyermekeknek ingyenes, diákoknak és nyugdíjasoknak 500, felnőtteknek 800 forint. Páros belépőjegyek 1200 forintért válthatóak.