Orbán Viktor: A kínaiak forduljanak a hatóságokhoz

Nem látjuk a komoly befektetői szándékot – ezzel indokolta a parlamentben a miniszterelnök a váti repülőtér kiemelt státuszának visszavonását.

A kínaiak forduljanak a hatósághoz – ez Orbán válasza a reptérre. A vát-porpáci reptérfejlesztés kiemelt státuszának megvonásáról is kérdezték ellenzéki képviselők Orbán Viktor miniszterelnököt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában – számol be az orintpress.hu.

Ha komoly a szándék

A szocialista Nemény András azzal kapcsolatban faggatta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a kormány augusztusban visszavonta a Vas megyei Vát és Porpác községek határába tervezett kereskedelmi repülőtér nemzetgazdaságilag kiemelt státuszát.

Az ellenzéki politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházás háromezer embernek adott volna munkát, és a kínai kereskedelmi miniszter is kinyilvánította, hogy Magyarországon akarják megvalósítani a fejlesztést.

Nem látjuk komolynak a befektetői szándékot, ezért szüntette meg a kormány a kiemelt minősítést – közölte Orbán Viktor miniszterelnök, hozzátéve, hogy ha mégis komoly a szándéka a befektetőnek, forduljon a hatósághoz, és adja be a szükséges papírokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A Simicska-Nyerges lobbi tett keresztbe a váti reptérnek?

Vadásznak és vadásztatnak a tervezett repülőtér területén. Orbán Viktor ezért mondta, hogy káros lenne a turizmus számára?

Újabb állami segélyt kér Szombathely

Rendkívüli közgyűlés dönt arról, hogy ismét induljanak az önhiki pályázaton. Első körben 953 milliót kértek, 201 milliót kaptak.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet