Vége a kerülőknek is: péntek este megnyitották az összes osztrák és szlovák határátkelőt

A külügyminiszter a Facebookon jelentette be.

"A mai külügyi és határrendészeti egyeztetések eredményeként jó hírrel zárhatjuk a napot: mind a szlovák-magyar, mind pedig az osztrák-magyar határon újra megnyílt az összes átkelő, tehát azok is, amelyeket korábban a koronavírus terjedésének lassítása érdekében lezártunk" - íja péntek késő esti Facebook-bejegyzésében a magyar külügyminiszter.

"Ma estétől 34 átkelőn léphetünk át Szlovákiába és 30 átkelőn Ausztriába, így véget vethetünk tehát a hosszú kerülőknek" - teszi hozzá Szijjártó Péter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek