Végrehajtást kezdeményeztek az UniCredit ellen

Az egész ügyet az pattintotta ki, hogy kiderült, Matolcsy György a főváros egyik legdrágább lakásában él.

Végrehajtást kezdeményezett egy magánszemély, F. Zsolt Ferenc az UniCredit Bank ellen, amelyet a Fővárosi Törvényszék el is rendelt idén március 2-án - írja a Magyar Nemzet. Egyelőre nem tudni, hogy miért indítottak eljárást, vagy azt, hogy miért húzódik el ilyen sokáig a végrehajtás, de még az sem biztos, hogy mekkora összegről van szó.

A dolog érdekessége, hogy nemrég éppen a NépszabadságNépszabadság derítette ki, hogy az UniCredit vezérigazgatója, Matolcsy György jegybankelnök az ország egyik legdrágább lakásában él. A luxuslakás a budai Várban található, és nem mellesleg Patai Mihály a tulaja, aki az UniCredit elnök-vezérigazgatója, és a Magyar Bankszövetség vezetője.

A lakáshoz szauna, borospince és még egy uszoda is tartozik
Forrás: 24.hu

A lakáshoz szauna, borospince és még egy uszoda is tartozik. Az épületet az UniCredit finanszírozásával 18 milliárdból újították fel az Eiffel Palace Kft., majd eladták a Magyar Nemzeti Banknak. A Matolcsy vezette jegybank és a Patai irányította UniCredit is feltűnt az Eiffel Palace irodaház adásvételénél - írja a HírTv.hu.

Ez még a politikusoknál is kiverte a biztosítékot

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke Matolcsy lemondását követelte. Szerinte Patai és Matolcsy viszonya a rabló és a pandúr haverkodásának klasszikus esete. A szocialisták egy azonnali vizsgálat elrendelését követelték, hiszen szerintük a kialakult helyzet még a Matolcsy által aláírt etikai kódexet is a semmibe veszi. Az Együtt elnöke pedig az nyilatkozta, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen és a Központi Nyomozó Ügyészségen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet