Végső nyugalomra helyezték Ferenc pápát

A pápa nyughelye a a római Santa Maria Maggiore-bazilikában van, sírját vasárnaptól már látogatni is lehet.

Több mint háromórás gyászszertartás Elkezdődött Ferenc pápa gyászszertartása a Vatikánban April 26. 10:47 végén a római Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezték végső nyugalomra a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát.

MTI
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A pápa gyászszertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren szombat délelőtt tíz órakor kezdődött, a szertartást mintegy kétszázezer hívő követte a helyszínen. A gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezette. A szertartáson 980-an koncelebrálrak, bíborosok, püspökök és papok, továbbá 200 áldoztató teljesített szolgálatot teljesít, és több mint négyezer pap volt jelen.

Ferenc pápa búcsúztatásán 166 ország delegációja vesz részt. Az első sorban ülnek az argentin és az olasz delegáció tagjai, köztük Javier Milei argentin elnök, Sergio Mattarella olasz elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.

Forrás: Vatican News

Ferenc pápa vatikáni temetési szertartásán a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Jelen volt mások mellett Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Frank-Walter Steinmeier német államfő, Olaf Scholz leköszönő német kancellár, Andrzej Duda lengyel elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

MTI /Benko Vivien Cher

A gyászszertartás végén a koporsót visszavitték a Szent Péter-bazilikába, ahonnan egy átalakított pápamobilon Róma nevezetességeit is bejárva a Santa Maria Maggiore-bazilikába, Ferenc pápa végső nyughelyére kísérték.

Ferenc pápa húsvéthétfőn hunyt el Meghalt Ferenc pápa April 21. 10:14 , az is kiderült Nem a tüdőgyulladás okozhatta Ferenc pápa halálát April 21. 16:30 , hogy mi okozta a halálát. Még aznap bejelentették Már lehet tudni, mikor választják meg Ferenc pápa utódját April 21. 20:29 , hogy utódját műjus 5. és 10. között választják meg.

Dr. Buda Botond szombathelyi ideggyógyász lapunknak azt mondta „Őszentsége tudta, hogy az oxigéntámogatás nélkül végigküzdött húsvét vasárnapnak visszafordíthatatlan következményei lesznek” April 22. 14:11 , Ferenc pápa tudta, hogy az oxigéntámogatás nélkül végigküzdött húsvétvasárnapnak visszafordíthatatlan következményei lesznek. Kedden a Vatikán arról is beszámolt A Vatikán beszámolt arról, hogyan zajlottak Ferenc pápa utolsó órái April 22. 14:27 , hogyan teltek a pápa utolsó órái.

A pápát pénteken ravatalozták fel, nyolc órát is sorba kellett állnia Nyolc órán át kellett sorban állnia annak, aki látni akarta a felravatalozott Ferenc pápát April 23. 16:06 annak, aki le akarta róni kegyeletét. Gyászszertartása és temetése szombaton volt a Vatikánban.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet