A Táncsics Alapítvány meghívására érkezett Vértes András Szombathelyre, a fórumon olyan ötvenen voltak jelen, mint később kiderült, nem csak szocialista szimpatizánsok. A közgazdász kerülte is a politikát, inkább szakmai szempontok alapján elemzett, való igaz, voltak benne politikai kihallások, de nem is lehet ez másként, ha egy ország gazdasági helyzetéről van szó. Azért mindkét politikai oldal megkapta a magáét. Lássuk.
Magyarország jól alkalmazkodott
Természetesen a gazdasági válsággal kezdett, amelynek következtében Magyarországon 6, míg pld. az USA-ban 2,5 százalékkal esett vissza a GDP. Most már a kilábalás időszakát érjük, az USA tavaly már el is érte a válság előtti szintet, Németország az idén éri el, az EU többi állama, köztük hazánk pedig 2012-ben. Gyorsan hozzátette, szerinte nem lesz dupla W alakú a recesszió, azaz most nem várható újabb válság.
Igaz, hogy az elemzett országok közül – amelyek között nincsenek bent a válságországok (Izland, Görögország, Spanyolország, Portugália, és nincs a három balti állam sem – Magyarország szenvedte el a legnagyobb GDP csökkenést, de hazánk közigazgatásilag jobban, reálisan alkalmazkodott. Nálunk ugyanis mintegy 10 százalékkal csökkent a lakossági fogyasztás, de a beruházások szinten maradtak.
Az USA-ban és Németországban a lakossági fogyasztás maradt szinten, és a beruházások estek vissza. Ott egyébként most kezd csökkenni a lakossági fogyasztás, mivel lezárultak azok az akciók, amelyek annak növelését célozták. Mint például az új autók vásárlására buzdító roncsprémium.
Helytelen és helyes szakaszok…
De az utóbbi tíz évre is visszatekintett. Kijelentette, a tíz évet három szakaszra lehet bontani. Az első 2001-től 2006-ig tartott, amikor erőszakos, és egyensúlyt rontó növekedés indult el a gazdaságban. Ez a szakasz volt az, amelyik erőteljesen rontotta az ország helyzetét, ami persze egyéni megítélés kérdése. Hiszen pld. a Medgyessy-féle 50 százalékos béremelés a közszférában az érintettek számára kedvező volt, a költségvetésre nézve viszont nem. Főleg azért nem, mert a béremelés mellé nem társultak elvárások, vagyis nem indították be a szerkezeti átalakításokat.
2007 és 2008 volt a hatalmas egyensúlyjavítás időszaka, amikor a korábbi 8 százalékos hiányt sikerült 4 százalék körülire csökkenteni. De mindez erőtlen reformokkal, rengeteg hibával és politikai feszültségekkel járt. 2008 és 2010 között aztán jött a GDP zuhanása, de közben pozitív válságkezelő és egyensúlyteremtő gazdaságpolitika folyt.
Tehát az évtizedet kétfelé lehet osztani, 2007-ig helytelen, attól kezdve helyes volt a gazdaságpolitika. És ami igazán érdekes, a politikába ez pont fordítva jelent meg, az első szakaszt tartják pozitív, a másodikat negatív folyamatnak. Ki is mondta: a Fidesz éppen a jó politikát utálta és akarta megváltoztatni.
Ne lehet mindent egyszerre…
A 2010-ben megválasztott új kormány céljai helyesek voltak. Így a gazdaság, a foglalkoztatás növelése, az adócsökkentés, a magyar tulajdon védelme, az életszínvonal emelése, mind pozitív célok voltak. Viszont nem voltak meg ezekhez sem az eszközök, sem a források. Akarat és jó szándék pedig kevés ehhez.
A kormány által tervezett négy lépést nem lehet egyszerre megtenni, ez matematikailag is képtelenség. Vagyis, nem lehet egyensúlyt javítani és adót csökkenteni úgy, hogy közben nincs érdemi kiadáscsökkentés és nincsenek strukturális reformok. Mert az utóbbi kettőt nem tervezte be a kormány.
Vértes András ezt az időszakot az önámítás szakaszának nevezte. Májusban még azt remélték, hogy az előző kormány nyakába varrnak mindent, és reformok helyett elengedik a hiányt 7-8 százalékra. Júniusban azt remélték, hogy korábbi szándéka ellenére mind az EU, mind az IMF hozzájárul ehhez. Novemberben már arról beszéltek, hogy majd a piac kisegíti az országot. Egyik sem jött be.
Erős elkötelezettség - kényszerből
Vagyis, ez a néhány hónap a kormányzati mozgástérért vívott harc története volt. Ami veszteségekkel is járt, így elszabadultak az árfolyamok, nőttek a kamatok, csökkent az ország nemzetközi tekintélye. Azaz, a kormány mindent megtett, hogy nehezítse saját helyzetét, tulajdonképpen önmaga érdekei ellen harcolt.
Ekkor jött a következő szakasz, amit Vértes úgy jellemzett, mint a kényszerből született erős elkötelezettség szakaszát. A külső nyomás hatására a kormány kijelentette, hogy a költségvetés hiányát 3 százalék alá viszi, az államadósságot pedig a GDP 70 százaléka alá. Ami nem is volt reménytelen, hiszen minden ellenkező híresztelés ellenére Magyarország pozíció jók voltak a többi országhoz képest. A hiány 4 százalék körül volt, az adósság pedig 80 százalékon.
Ekkor jöttek a megoldási kísérletek. Először bevezették a bankadót, amely egyébként sokszorosa a többi európai országban bevezetettnek. Magyarországon a bankoknak a nyereség mintegy 60 százalékát kell befizetniük. Amit egyébként átterhelnek az ügyfelekre, egyébként arra kényszeríti őket, hogy csökkentsék az aktivitásukat. Magyarul: nem fognak hitelt adni, mert így kevesebbet kell adózniuk. A bankadó tehát éppen ellentétes hatást vált ki, mint amit a kormány szeretett volna.
Nem is kellett volna az a pénz…
Aztán rá akarták venni az EU-t, hogy a nyugdíjreform átmeneti költségeit beszámolhassák a deficitbe. Vértes szerint ez szakmailag indokolt és helyes lett volna, azonban az EU, főként Németország kategorikusan elutasított. A közgazdász ezt egyértelműen hibának nevezte.
Ekkor jött az ötlet, hogy vonják el a magánnyugdíj-pénztárak járulékbefizetéseit, ez aztán annyira megtetszett a kormánynak, hogy eldöntötte, megszünteti a pénztárakat és elvonja a tőkéjüket. Vértes azt mondta, való igaz, hogy a pénztárak működésében számtalan hiba van, de hosszú távok előnyösek a nemzetgazdaság szempontjából. A hárompilléres nyugdíjrendszer ugyanis a legbiztonságosabb, így viszont komoly kockázatot vállaltak azzal, hogy felélik a későbbi nyugdíjfizetések tőkefedezetét.
A közgazdász kijelentette, tulajdonképpen nem is volt szüksége a kormánynak erre a pénzre. Hiszen a bankadóból és a néhány éves járulékelvonásból teljesíteni lehetett volna a monetáris előírásokat.
Az EU meg fogja ezt tiltani
A pénztárak tőkéjének államosítása következtében az idén hatalmas államháztartási többlet lesz, pedig elég lett volna azt az előírt 3 százalékos hiány alá csökkenteni. A következő években már nem számolhatják el ezt az összeget, és nagy kérdés, ki és miből fog nyugdíjat fizetni 15-20-30 év múlva.
Ugyanis az elvont közel 3000 milliárdból már az idén elköltenek 530 milliárdot, jövőre 270-300 milliárdot vernek el a folyókiadásokra. Miközben elmaradnak a szerkezeti reformok, és újra jönnek majd elő a jelenlegi gazdálkodási problémák.
Elmondta, hogy éppen Orbán elnöki ciklusának a végén, júniusban hoz majd egy olyan jogszabályt az EU, amely megtiltja a magánnyugdíj-pénztárak tőkéjének elvonását. Igaz, az már nem érinti Magyarországot, mert az EU nem hoz visszamenőleges hatályú törvényeket.
Kontár munka…
A magánnyugdíj-pénztárak után aztán jöttek az újabb válságadók, pontosan négy, amelyek 340 milliárdos bevételt hoznak majd. Ami a távközlési cégek nyereségének is elvonja a 60 százalékát, ráadásul olyan üzenete van, hogy a külföldiek többszörösen meggondolják majd, hogy befektessenek-e Magyarországon.
Ráadásul biztos, hogy a multik megtámadják az Európai Bíróságon a válságadó bevezetését, mivel azt visszamenőleges hatállyal hozták, és az EU-ban – mint fentebb már írtuk – ez tilos. Valószínű, hogy két-három év múlva ezeket az összegeket az állam vissza kell, hogy fizesse, így viszont nem sok értelme volt az egésznek.
Vértes szerint a magánnyugdíj-pénztárak ügyét is lehetett volna okosabban kezelni, ha már egyszer eldöntötték, hogy elvonják a tőkéjüket. Ne egyszerre kellett volna ezt megtenni, hanem három évre elosztva, így az onnan érkező összegek három éven át csökkentették volna a hiányt. Mindez azt mutatja, hogy nem átgondolt lépésekről van szó. Kornai Jánost idézte: ez kontár munka.
Eredménytelen adócsökkentések
A kormányzati kommunikáció szerint mindezt az adócsökkentés miatt kellett meglépni. De a közgazdász azt mondja, a társasági adó 9 százalékpontos csökkentése éppen azokat nem segíti, akiknek segítségre lenne szükségük, a magyar kis- és középvállalkozásokat. Nekik ugyanis minimális a nyereségük, ha van egyáltalán. Így egyedül a nagy, többségében külföldi tulajdonú vállalatok profitálnak belőle, aminek lehetne pozitív hozadéka is, ha hozzák a befektetéseket. A válságadó viszont pont ezt a hatást szünteti meg.
Az egykulcsos szja-ról is hasonló a véleménye, az adózók 25 százalékának kedvez, 75 százalékának nem. És éppen az alacsony keresetűeknek nem, akiknek szüksége lenne rá. Az ő kereseti szintjükön van a legtöbb szürkén és feketén foglalkoztatott kereső, így nem hozza a gazdaság kifehérítését sem. A magasabb keresetűek pedig a tapasztalatok szerint nem költi el a plusz bevételeiket, hanem takarékba helyezik. Vagyis, az egykulcsos adó nem növeli a belső fogyasztást, ami az igazi értelme lenne.
Vértes szerint így a kormány lépései nem mások, mint: óriási ribillió semmiért. Ugyanis úgy rontják a nemzetközi megítélést, a gazdaság fejlődésének esélyeit, hogy végül mindenképpen meg kell lépni azokat a lépéseket, amelyeket el akart kerülni velük a kormány. A közgazdász biztos abban, hogy február-márciusban előállnak majd a valódi strukturális átalakításokkal, egyszerűen azért, mert nem tehetnek mást. Így viszont hiába volt az egész, felesleges cirkusz, ráadásul egy év kiesett.
Közel a bóvli kategória…
A magyar gazdaság pedig most megint a Medgyessy-féle úton jár, amit a felelőtlen költekezés, a reformképtelenség és a fenntarthatatlan irány jellemez. A következmények: lassú, maximum 3 százalékos gazdasági növekedés, költségvetés-kiigazítás 2012-2013-ban, a jövő felélése, és az, hogy még 2016-ban sem lesz eurónk. Ehelyett alkotmányos lépésekre, szerkezeti reformokra van szükség, mégpedig gyorsan.
Vértes András azzal fejezte be, hogy ha két hónapon belül nem tesz le egy konkrét tervet a kormány az asztalra, akkor Magyarország a bóvli kategóriába kerül. Ami az idén nem is jelentene semmit, hiszen a fentebb említett okokból az állam tele van pénzzel, de jövőre és utána komoly gondokat okozhat.
