A 29 éves Victor Barrio barbár szakmájának egyik legelismertebbje volt, most azonban egy rossz mozdulata miatt az általa meggyilkolni szándékozott állat inkább őt gyilkolta meg. Először felszúrta a bika a levegőbe, aztán még böködte kicsit a földön is. Mindezt pedig élőben nézhette végig fél Spanyolország.
Vigyázat, megrázó képsorok:
Utoljára 1985-ben vérzett egy matador az arénában. Ezért a tradíciót támogató Mariano Rajoy miniszterelnök külön részvétet is nyilvánított Barrio halála miatt. A kritikus hangok pedig ezzel egyidejűleg felerősödtek: a közösségi csatornákon ismét sokan szólaltak fel az állatkínzó bikaviadalok ellen - amikből a mai napig évente kétezret rendeznek Spanyolországban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!