„A művészeknek mindig ki kell mondaniuk az igazságot"

Még a könnyűzenében is. Elmentünk a szombathelyi Képtárba, és a legilletékesebbet kértük, hogy segítsen megérteni a „Megtört progresszió” kiállítást.

Újabban egymást érik az országos jelentőségű kiállítások a Szombathelyi Képtárban.

Lapunk is beszámolt „A Kádár-korszak legszebb évei” 2022. November 04. 13:09 például a november 4-én nyílt, a Kádár-korszak különleges időszakát bemutató „Megtört progresszió” című tárlatról, amely túlmutat a város és a régió határán.

Mészáros D. Zsolt

Már akkor tudtuk, hogy visszajövünk a részletekért.

És ez most megtörtént.

Az értelmezésben segített Vig Károly kurátor, a Savaria Múzeum szakmai igazgatóhelyettese, akivel egy nagyot sétáltunk a képtár emeleti termében.

A kiállítás 2024. május 5-ig tekinthető meg a Szombathelyi Képtárban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

„A Kádár-korszak legszebb évei”

Újabb különleges kiállítás nyílt a Szombathelyi Képtárban.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video