A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron egy megyebeli kistelepülés (Deszk) futballpályájának gyepszőnyegét tette tönkre - írja az Ügyészség.hu.
A vádirat szerint a vádlott 2022. augusztus 29-én, hajnali egy óra körül egy autóval behajtott a sportpálya aszfaltozott területére, majd miután ott leírt egy-két kört, áttért annak füves részére, és a kocsit ott is nagy sebességgel körbe-körbe forgatta.
A jármű kerekei 40 négyzetméteres - felületen tették tönkre a füvet, s ezzel a vádlott a település önkormányzatának 170 ezer forintot meghaladó kárt okozott, melyet ezidáig nem térített meg.
A férfit a járási ügyészség rongálás vétségének elkövetésével vádolja.
Egy korábbi rendőrségi hír szerint a driftelő sofőr egy 38 éves újszentiváni férfi volt.