Mozgóképeken is megmutatjuk, milyen volt az idei megyebál. Savaria TSE, Galaxy tánczenekar és Szandi, na meg a táncoló vendégek.
Videónk Kondora István, Sárvár polgármesterének köszöntő szavaival kezdődik, majd a Savaria TSE nyitótáncát követően a Galaxy Tánczenekar csábította a táncparkettre a vendégeket. Ahogy az a felvételen is látható, a sárvári polgármester és a Sárvári Gyógyfürdő igazgatója, Vancsura Miklós is az első sorokban ropták.
Az este sztárvendége Szandi volt, aki a közönséget is megénekeltette az asztalok között járva. Az Év Vasi Embere pedig - ahogy erről már videóval beszámoltunk - Király Gábor lett
Király Gábor lett az Év Vasi Embere 2016. January 10. 01:20 . Ezzel zárul videó-összefoglalónk.
Vas Megye és Sárvár Város Bálja 2016.
Tánczos Mihály
A tombolasorsoláson ismét kiderült, hogy dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere Fortuna kegyeltje. Simon Marcsi ugyanis több tomboláját is kihúzta. Az egyik nyereményt éppen Fehér Lászlótól, Celldömölk polgármesterétől vehette át a korábbi években is értékes nyereményeket begyűjtő politikus.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
A megye bálja idén sem szűkölködött túlgondolt ruhákban és kötelező táncmozdulatokban.