A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat R. Zoltán 44 éves budapesti lakossal szemben lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Ez eddig csak egy átlagos rendőrségi hír lenne a police.hu-ról, ám a lényeg még csak most jön:
Zoltán tavaly novemberben és idén februárban Budapesten úgy pakolt ki autókat, hogy egy speciális elektromos kütyüvel blokkolta a központi zárat.
Megvárta, amíg a tulaj otthagyja a kocsit, majd egyszerűen odasétált és kivette az autóban található értéktárgyakat. Így két alkalommal több mint egymilliós kárt okozott. A zsákmányai laptopok, tabletek, mobiltelefonok és más informatikai eszkötök voltak.
És akkor nézzük Zoltán munkásságát 14 másodpercben:
Az erzsébetvárosi rendőrök március 3-án dél körül aztán lecsaptak rá, a bűnözőt 8. kerületi lakásában elfogták, majd a házkutatás során a lopott cuccok egy részét megtalálták és le is foglalták.
A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Hasonló cikkünk a témában: Így vigyázzon a gonosz emberekkel, akik bűnözni akarnának az adventi időszakban az Ön kárára!
Így vigyázzon a gonosz emberekkel, akik bűnözni akarnának az adventi időszakban az Ön kárára! 2015. December 07. 15:12