Videón: robogóval kergetőzött két fiatal a rendőrökkel - nem véletlenül

Kábítószert fogyasztottak, ehhez képest elég jól elmanővereztek a kis robogóval a rendőrautó elől.

A Bp-i Autósok közössége tette közzé azt a videó, amin a rendőrök a budapesti Dagály utcánál próbálnak elkapni egy robogón menekülő fiatal párt, nem túl nagy sikerrel.

Végül azonban sikerült azért elkapni őket: a rendőrök szolgálati kocsival több környező utcán át követték, majd néhány perc üldözés után a Karikás Frigyes utcában igazoltatták őket - tudta meg a hvg.hu.

Mint kiderült, a 21 éves férfi és 19 éves nő a helyszínen elmondta, hogy korábban kábítószert fogyasztottak, valamint a robogó tárolójában növényi törmeléket is találtak a rendőrök. A robogós ellen kábítószer birtoklás és bódult állapotban vezetés gyanúja miatt indult eljárás – közölte a rendőrség a lappal.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló