A fiatal zalai sportoló, Tóth Alexa világbajnok lett földharcban az U21-esek között, 57 kilogrammban, akárcsak az U18-asoknál ugyanebben a súlycsoportban Kis Nikolett – írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálata.
Tóth Alexa a felnőtt mezőnyben is indult, ám ott sérülés miatt idő előtt be kellett fejeznie a küzdelmeket, és hetedik lett.
A bronzérmek U18-ban születtek: 81 kilogrammban Farkas Dorián Zoltán harmadikként zárt földharcban, majd a komplex fighting +81 kilós mezőnyben Révhegyi Ervin állhatott fel a dobogó legalsó fokára.
„A válogatott tagjai az érmeken túl további vb-pontszerző helyekkel gazdagodtak, ez is jól jelzi a ju-jitsu-ban a magyarok markáns jelenlétét” – összegzett a vb után Spalovszky Csaba szövetségi kapitány.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!