A Netlab biztonsági kutatói felfedeztek egy új vírust, ami, miután sikeresen feltörte a jelszót, minden adatot töröl arról az eszközről, amivel csak találkozik, vagyis a HEH botnet gyakorlatilag kivégzi a számítógépeket, de veszélyben vannak a routerek, IoT okoseszközök, sőt, még a Linux szerverek is.
A netlabosok szerint nem lehet tudni, hogy a partíciók törlése szándékos, vagy egyszerűen csak egy rosszul beprogramozott önmegsemmisítési rutin.
A Computerworld szerint annyit tudunk tenni, hogy az összes internetre csatlakozó eszközünk firmware-ét tartsuk folyamatosan frissen, és a jelszavainkat lehetőség szerint úgy találjuk ki, hogy azok minél hosszabbak és bonyolultabbak legyenek, ezáltal a brute force támadások (folyamatos, gyors jelszópróbálgatáson alapuló támadások – a szerk.) során sem tudja percek alatt megfejteni a támadó kód.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!