Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 87-es főúton, Tanakajd közelében.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Egy Volkswagen személyautó tartott Szombathely felől Kám irányába. A mögötte haladó autó sofőrjének elmondása alapján a gépkocsi kb. 60-70 km/órás sebességgel haladt és csak azért nem előzte meg, mert a látottak alapján a jármű vezetője kicsit labilisan közlekedett.
Tanakajd előtt utolértek egy velük egy irányba, lassan haladó mezőgazdasági szerelvényt. A VW-t követő autó sofőrje meglepődve látta, hogy a gépkocsi nem lassít, pedig szemből egy kamion érkezett.
A Volkswagen vezetője is észlelhette időközben a veszélyt, mert fékezés nélkül balra kormányozott, elkerülve ezzel az utoléréses balesetet, viszont annál nagyobb veszélybe sodorta magát a szemből érkező kamion miatt.
A lengyel rendszámú DAF nyergesvontató vezetőjének szerencsére tökéletes volt a reakcióideje. A férfi fékezett és jobbra kormányozta a teherszállítót, így frontális ütközés helyett a Volkswagen érintőlegesen ütközött a szerelvénnyel, megkarcolva az üzemanyagtartályát, összehajtogatva az egyik felnijét, majd végül leszakítva a pótkocsi aláfutásgátlóját.
Az ütközésnél leszakadó törmelékek megrongálták a VW után érkező Citroent is.
A mentés, a helyszíni szemle és a műszaki mentés teljes útlezárás mellett zajlott, kerülni Tanakajd felé lehetett. A VW-t vezető idős férfi az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett.
A kamion kitérő manővere nélkül borítékolható lett volna a súlyos sérülés, vagy akár ennél rosszabb végkimenetel is.
Még tartott a teljes útlezárás, amikor kiderült, hogy egy Tanakajdnál elterelt bosnyák rendszámú kamion "eltévedt", nem tért vissza a 87-es főútra, hanem a falu szűk utcáin lavírozott, majd a szomszéd településen árokba hajtott egy erősen jobbra ívelő kanyarban.
Az esetről itt írtunk. Elterelt kamion tévedt el Tanakajdon - árokba hajtott a szomszéd településen November 20. 19:51A kamiont daru segítségével emelik vissza az útra. A felette futó elektromos vezetékeket az E.ON áramtalanítja.
Hallgatott a rossz tanácsraA közeli Táplánszentkereszten 2020 márciusában történt hasonló elakadás. Akkor egy halálos baleset miatti lezárásnál veszteglő kamion vezetője hallgatott egy autós tanácsára, aki szerint a faluban simán kikerülheti a lezárást.
A kamionsofőr végül egy kanyarban elakadt, csak daru segítségével tudták kiszabadítani a szerelvényt. Arról
az esetről itt olvasható
Daruval szabadították ki a Táplánszentkereszt szűk utcáján elakadt kamiont
2020.
March
03.
16:40
beszámoló.