Zalaegerszeg feje az új csilivili uszoda és a buszok miatt fáj

A város iparűzési adójából befolyó bevételének több mint 20 százalékát jelenti összesen a jövőre átadandó új uszodakomplexum fenntartásának, valamint a városi buszközlekedés veszteségének finanszírozása, amelynek rendezéséről csütörtöki ülésén tárgyalt a város önkormányzata - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.

Szombathelyen is az államé lett az új station
Facebook/Balaicz Zoltán

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) egyebek mellett arról számolt be, hogy tavasszal megnyílik a 9,5 milliárdos beruházással épülő új versenyuszoda, tanuszoda és strand, amelynek éves fenntartásából eredő vesztesége a jelenlegi számítások szerint 250 és 400 millió forint közötti összeg lehet. Jelezte, hogy a korábbi, kisebb uszoda évente 40 millió forintjába került a városnak, ezért azt kezdeményezte a közgyűlésnél, hogy - veszprémi és soproni mintára - kezdődjenek tárgyalások az uszoda állami fenntartásba vételéről és működtetéséről.

Facebook/Balaicz Zoltán

A polgármester hozzátette: jelenleg évente négymilliárd forint körül alakul a város iparűzési adóból (ipa) befolyó bevétele, vagyis ennek csaknem tíz százalékát emésztené fel egyetlen intézmény fenntartása. A képviselők elfogadták azt a javaslatát, hogy az eddigi 40 milliós összeget a költségvetésben hagyva - akár megemelve is -, járuljanak hozzá az állami fenntartáshoz azzal, hogy ebből az összegből a zalaegerszegi lakosok és szakosztályok kedvezménnyel vehessék igénybe a komplexumot.

És még a buszok is ott vannak

Balaicz Zoltán a helyijáratú autóbuszok üzemeltetésével kapcsolatos kiadások emelkedéséről is beszélt, 2020-ban ugyanis az előző évhez képest harmadával csökkent utaslétszám miatt több mint félmilliárd forint volt a Volánbusz vesztesége, amit a városnak kell megtérítenie. A 2020-ra kalkulált 996 milliós fenntartási költséggel szemben 487 millió forint bevétele volt a Volánbusznak, az 509 millió forintos veszteség finanszírozása pedig a városra hárul, ami az ipa-bevétel több mint 12 százaléka.

Idén várhatóan tovább csökken a busszal utazók száma Zalaegerszegen, vagyis nagyobb lesz a veszteség is. A polgármester azonban reménykeltőnek nevezte, hogy a tavaly érkezett hat új csuklósbusz mellé jövőre 11 elektromos autóbusz érkezik a zalai megyeszékhelyre, amelyek üzemeltetése kisebb összeget jelent majd.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság