Információnk szerint a motorral eleső nő könnyű sérüléssel megúszta a balesetet, az Audi elején néhány karcolás jelezte, hogy a két jármű ütközött.
Az Audit vezető férfi kérdésünkre elmondta, hogy nagyot hibázott, amikor a záróvonalon, szabálytalanul fordult meg és azt sem értette, hogy hogyan nem vette észre az érkező motorost. A nap ugyan már lenyugvóban volt és a sugarak zavaróak voltak, de ennek ellenére nem fogta erre a balesetet a sofőr.
Később kiderült, hogy az Audi vezetője azért nem láthatta a kereszteződésbe érkező motort, mert az gyakorlatilag nem a kereszteződésből érkezett, hanem egy út szélén parkoló autó mögül indult, szabályosan. A motort vezető asszony meggyőződött róla, hogy a háta mögül semmi nem érkezik, így elindult a Paragvári út felé, arra viszont nem számított, hogy a szemből érkező személyautó a záróvonal ellenére megfordul.
Az éppen elinduló motor ugyan semmivel sem csökkenti a gépkocsi vezetőjének felelősségét, de arra azonban magyarázatot ad, hogy miért nem látta a motort a sofőr.
Arra is próbáltunk magyarázatot kapni, hogy miért fordult meg a személyautó a kereszteződés előtt. Hirtelen, rossz ötlet volt - ezt szűrtük le a járművezető elmondásából, a férfinek ugyanis bevillant, hogy a lezárások és a forgalmi rend megváltoztatása miatt egyirányusított utcák miatt nagyot kell kerülnie. Ezt próbálta meg elkerülni a meggondolatlan fordulóval és mivel a kereszteződés felől semmi nem érkezett, ezért bevállalta a szabálytalanságot, ami végül balesettel végződött.