Címlapon Haladás rovat
Lesz keresnivalónk Diósgyőrben
A Haladás hálóőre, Rózsa Dániel úgy látja, hogy a hétvégi ellenfél gyengepontja a védelme.
1
Szerződést hosszabbítunk Artner Tamással
Ezt Marton Zsolt sportért felelős alpolgármester jelentette a be a játékosoknak az öltözőben.
Döntetlent játszott a Haladás II.
Simon András sérülést szenvedett az 1-1-re végződő kaposvári találkozón.
3
Fontos három pontot szerzett a Haladás
Kis szerencsével és két 11-essel fordítottunk a Siófok ellen.
De ki fog reggel kilenckor sorba állni Hali jegyért?
Leteszteltük, 52 másodperc alatt lehet megvenni a névre szóló jegyet. 2500 jegyvásárlónak közel hét óra kell, hogy belépőhöz jusson. Videó.
5
Ki korán megy, bejut a Hali stadionba
Szombaton vizsgázik az új beléptető rendszer a Haladásnál, a vezetők kérik a nézőket, hogy időben érkezzenek a találkozóra.
5
Elmaradhat a tavaszi rajt
A nagy havazás és esőzések miatt jelenleg alkalmatlan a Haladás-pálya arra, hogy megrendezzék a szombati bajnokit.
3
Az új belépő
Hosszabb lesz a sorban állás a jegyekért, de ezentúl pontosan tudjuk, mennyien is vagyunk.
Így rajtolunk mi!
Utánanéztünk: a Szombathelyi Haladás 2004 óta íródó történetében miként szerepelt a tavaszi rajton.
Formába kell lendülnie
A Haladás új szerzeményének, Simon Andrásnak először az NB II-ben kell bizonyítania.