Címlapon Haladás rovat
Három szombathelyi edzőtáborozott az U21-es válogatottal
Farkas Márk, Szeles Tamás és Jagodics Márk is pályára lépett a Tatabánya elleni edzőmeccsen.
Öt edzőmeccset már lekötött a Haladás
Az őszi rivális ZTE csapatával is összecsapnak a zöld-fehérek a téli felkészülés során.
4
Artner döntött, Kenesei marad
A vezetőedző arról tájékoztatta a Haladás tulajdonosait, hogy a csatár az első kerettel kezdheti a felkészülést. Lesz külföldi edzőtábor is.
Kalász: Lehettem volna jobb is, rosszabb is
A Haladás 20 éves játékosa életében először volt kezdő az NB I-ben. Gólt szerzett, összességében elégedett volt a saját teljesítményével.
13
Ez férfimunka volt!
Jó iramú, jó színvonalú, közönségszórakoztató meccsen ikszeltünk az őszi bajnokkal.
2
Hatodikként zárták az őszt
Tóth László és Gőcze Gergő szerint is sikeres őszi szezont produkált a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapata.
2
Rajos lesz a balhátvéd az Eger ellen
Három sérült, egy beteg és két eltiltott játékosa van a Haladásnak.
Őszértékelő
A Haladás zárta keretbe a 2012/2013-as bajnokságot, hiszen az ősz nyitó- és zárómeccsét is a zöld-fehérek játszották.
Elkezdhetünk újra építkezni
Fehér Zoltán szerint a legutóbbi két mérkőzésen szerzett 4 pont nagyon kellett már a Haladásnak.
1
Egy Hali pont a Honvéd otthonából
A második félidő végét megnyomtuk, de emberhátrányban nem tudtuk megszerezni a győzelmet.
10
Budapest Honvéd FC - Szombathelyi Haladás 1-1. Online közvetítés
Kövesse nyomon velünk az eseményeket, és nem marad le semmiről!