Címlapon Haladás rovat
Durva volt az elmúlt bajnokságban a Hali
Kilenc piros lap és hetvennyolc sárga lap villant a Hali-játékosok orra előtt. Utolsó előtti hely a Fair Play alapján.
Nehéz a búcsú
Sipos Norbert június végével felbontotta szerződését a Haladással. Elsősorban külföldre szerződne, de van ajánlata az NB I-ből és a másodosztályból is.
Halmosit kölcsönvenné a Debrecen?
A Nemzeti Sport információi szerint a bajnok ismét kinézte magának a Haladás válogatott szélsőjét.
Elkezdte a Haladás
Közel egy órás megbeszéléssel kezdte el a következő szezonra való felkészülést a csapat. Ennyi idő alatt alatt kellett megnyugtatni a játékosokat.
A Mainz-cal is játszunk
Bad Tatzmannsdorfban augusztus elején „ütközünk” a német első ligás csapattal.
Ezüstfiúk utolsó találkozója
A Balatonfüred lesz a Haladás II. utolsó vendége az NB III 2011/2012-es bajnokságában.
Úgy tűnik, maradhat a Halinál
Nagy Dániel a helyszínen nézte meg a Németország - Portugália meccset, Fehérvárról még nem keresték.
1
Próbajátékos érkezik a Halihoz
Artner Tamásék hétfőtől láthatják élőben Silvériot, a portugál támadót.
Kulcsár kezdő akar lenni
Három nap pihenés után nekiállt edzeni, erőnléti edzője szerint jól dolgozik.
Nem mozdul a nyolcadik helyről a Haladás
Az OTP Bank Liga 2011–2012-es idénye után az mlsz.hu a számokra fókuszálva elemzi a tizenhat élvonalbeli csapat szereplését. Ezúttal a Haladásét.
A Haladás kapusa a németeknek drukkol
Rózsa Dániel tegnap még külföldön pihent, hétfőtől azonban már az 1860 München elleni meccsre készülhet a csapattal.