Haladás rovat
12
Élőben az Európa Liga sorsolás
A Nyugat.hu-n és a Nyugat Rádióban percről percre nyomon követhetik a nyoni
Európa Liga sorsolást, ahol a Szombathelyi Haladás is érdekelt.
50
A szezon legszebb góljait Sipos és Csontos szerezték
A szombathelyi zöld-fehérek - a bajnok Debrecennel egyetemben - a legkevesebb gólt kapták a Soproni Liga 2008/2009-es szezonjában. A bajnokság Rózsa Dániel és Guzmics Richárd bemutatkozását hozta az NB I-ben, ráadásul a Haladás mezében döntötte meg Kuttor Attila Illés Béla bajnoki mérkőzéseket illető csúcsát is.
5
Elkezdte a Szombathelyi Haladás
Ma délelőtt megtartotta első edzését az Európai Ligára készülő Csertői-legénység. A tréningről több focista hiányzott, de így is sokan végezték a feladatokat. Vörös Péter Üzbegisztánba megy próbajátékra.
Kiborult a csontváz a szekrényből a Haladásnál
A szerződést tető alá hozó Havasi Mihály már nem képviselője a Global Sportnetnek. A Haladás többségi tulajdonosának képviselője, dr. Czeglédy Csaba pedig elképzelhetetlennek tartja, hogy a csapatnak vállalni kelljen az akkori megállapodásért a felelősséget.
3
Mese 1996-ból – Egy lakás áráért adták el a Hali nemzetközi jogait
Miközben az első- és a másodosztály között ingáztunk, voltak, akik fantáziát láttak a csapat nemzetközi kupaszereplésében. A gondolatot tettek követték. A Global Sportnet most benyújtaná a számlát, pedig a szerződést aláíró Haladás VFC már nem létezik.
1
Három és fél órás UEFA vizit a Rohonci úton
Ma délelőtt a Rohonci úti stadionban pályabejárást tartott az UEFA szerb ellenőre, akinek magánvéleménye szerint játszhatunk a Rohonci úton az Európai Ligában.
3
"Részben" elkezdi a Haladás
Az első tréningen még nem lesznek új arcok. Csak azon futballisták kezdik el a tréningeket, akik kevesebb lehetőséghez jutottak a bajnokságban. A többiek hétfőn csatlakoznak a kerethez.
2
Győzelemmel zárt a Haladás II.
A zárófordulóban Badacsonytomajba látogatott a Szombathelyi Haladás II.
csapata. A változatos találkozón nyerni tudtak Simon Attila fiai.
4
Visszatekintő a Soproni Liga 2008/2009-es szezonjára III.
A negyedik debreceni bajnoki cím és az első szombathelyi bajnoki érem. A két legfontosabb adat a Soproni Liga 2008/2009-es szezonjából. Azonban utánanéztünk minden érdekességnek, melyekről sorozatban számolunk be Olvasóinknak. Számok, adatok, tények a bajnokságról.
2
Utolsó meccsére készül a Szombathelyi Haladás II.
Vasárnap egy időpontban, délután öt órakor játssza a labdarúgó NB III. Bakony-csoportjában szereplő összes csapat a versenysorozat utolsó mérkőzését. A zöld-fehérek Badacsonytomajba utaznak.
4
Visszatekintő a Soproni Liga 2008/2009-es szezonjára II.
A negyedik debreceni bajnoki cím és az első szombathelyi bajnoki érem. A két legfontosabb adat a Soproni Liga 2008/2009-es szezonjából. Azonban utánanéztünk minden érdekességnek, melyekről sorozatban számolunk be Olvasóinknak. Számok, adatok, tények a bajnokságról.
16
2500 széket kap a Rohonci úti stadion
Az UEFA előírásai miatt a vendégszektorba is 300 szék kerül. Az öltözőkre, a kispadokra és a beléptetőrendszerre ezúttal nem kell költeni.
5
Visszatekintő a Soproni Liga 2008/2009-es szezonjára I.
A negyedik debreceni bajnoki cím és az első szombathelyi bajnoki érem. A két legfontosabb adat a Soproni Liga 2008/2009-es szezonjából. Azonban utánanéztünk minden érdekességnek, melyekről sorozatban számolunk be Olvasóinknak. Számok, adatok, tények a bajnokságról.
1
Csertői az év edzője
A Nemzeti Sport olvasóitól a Szombathelyi Haladás edzője kapta a legtöbb szavazatot. Molnár és Kuttor is bekerült az év csapatába.
6
Európa-Liga meccsek között Király Kupa
Július 4-én rendezik meg idén a négy csapatos felkészülési tornát.
15
Jegyeket, bérleteket tessék!
Közöljük a Haladás bajnoki mérkőzéseire szóló belépők és bérletek árát és
természetesen azt is megtudhatják, mennyiért nézhetjük a nemzetközi porondon
csapatunkat.
18
Laki Balázs a Haladás kiszemeltjei között
Jelenleg Nagy Gáboron kívül nincs szó más élvonalban szereplő focista
szerződtetéséről.