Haladás rovat
Sötét ló a Rohonci úton ma a Kaposvölgye látogat Szombathelyre
Nagy Gábor felépült, így Artner Tamás nem változtatott és a jól megszokott első három fordulóban menetelő kezdő tizeneggyel veszi fel a harcot mai ellenfele ellen a Szombathelyi Haladás. Játékosok, vezető egyaránt győzelmet remélek.
Új tulajdonos a Szombathelyi Haladásnál
A Séllei Árpád vezette gazdasági társaság megvette a Szombathelyi Haladást működtető kft. öt százalékát.
Már csak két legény a gáton! Menetel a Hali és a Barcs
Már csak két csapat 100 százalékos az NB II Nyugati-csoportjában: a történetének legjobb másodosztályú rajtját produkáló Somogy megyei Barcs, és a 15 év alatt harmadszor négy meccs - négy győzelem mérleggel büszkélkedő
Szombathelyi Haladás.
Derűre épít és szárnyait bontja - Élesztő a Nyugat Rádióban
Az élesztő a kelés nélkülözhetetlen alkotóeleme. A Nyugat Rádió ezzel az élelmiszeripari képzavarral lódít egyet vadiúj reggeli műsorán, egyenesen előre, hogy fültől-fülig érő mosollyal rajtolhasson a munkanap.
Nincs megállás! A bajnoki táblázat élén a Haladás!
Mese nincs! Amit reméltünk, bekövetkezett! Feljutásra esélyes csapata van Szombathelynek. Egy csapat, amelyik tegnap félgőzzel, könnyedén intézte el a megyei rivális Celldömölköt.
Nagy Gábor megsérült! Dallos Gábor a kezdőben!
Rossz előjelekkel várja a mai, Celldömölk elleni összecsapást a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata.
Mit csinált eddig a Hali? - Visszatekintő a III. fordulóra
Nem kell nagy irodalmárnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: a három népmesei szám. Mindig valamilyen csodához, jótéteményhez kapcsolódik. Ludas Matyi is háromszor verte vissza a huszonötöt Döbrögi uraságon a Haladás is lerendezte a három tavaszi tartozását a NB II 2006/2007-es szezonjának első három meccsén.
Nincs megállás A Kupában is remekel a Haladás
A Győr melletti Ménfőcsanakon játszottak a szombathelyi focisták.
Főszerepben: Imre és Schimmer
A Szombathelyi Haladás a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályba szereplő Ménfőcsanak együtteséhez látogat a Magyar Kupa szerdai fordulójában.
Az esőmenő Haladásnak kedvezhet az időjárás
Kivételesen pénteken rendezik az NB II Nyugati-csoportjának 3. fordulójának első mérkőzését a Haladás - BKV Előre találkozót.
A Hali-szív és az akarat diadala - avagy hogy kettőből kettő
Bizony-bizony, megtört az átok, a hétvégén megszerezte a második győzelmét a szombathelyi futballcsapat.
Most jó a hangulat, és adottak a feltételek a feljutáshoz
A halis Nagy Gábor és Subicz Gábor optimistán tekint a jövőbe. Állítják: most reális esély van a feljutásra.