Hírek rovat
Sulyok Tamás tizenkét ember magyar állampolgárságát vonta vissza
Valótlan adatokkal jutottak állampolgársághoz.
2
Kellemetlen percekbe futott bele Navracsics Tibor a francia nagykövetségen
A Budapest Pride elnöke számon kérte a minisztert a Pride-ot betiltó törvény miatt, a kínos beszélgetésnek a miniszter munkatársai vetettek véget.
Földet ért Kapu Tibor – sikeresen visszatért a magyar űrhajós
Magyar idő szerint kedd délelőtt leszállt a Dragon kapszula a Csendes-óceánon.
4
Műtét volt, csótány nem – a kórházból jelentkezett be Nagy Márton
Kisebb beavatkozáson esett át a nemzetgazdasági miniszter.
Beszívva „vigyázott” négy gyerekére egy győri férfi a játszótéren
Nem lett happy end a történet végén.
1
Egy vasi férfi ezerkilencszázszor hívta és több mint ötszáz SMS-t küldött volt párjának
Emellett követte, bemászott a kertjébe, becsöngetett hozzá és még meg is fenyegette.
3
Trump ultimátumot adott Putyinnak, és megerősítette, hogy az USA újabb fegyvereket szállít Ukrajnának
Sőt, azt is közölte, hogy 100 százalékos "másodlagos vámokat" vezet be Oroszországgal szemben.
1
Új miniszterelnöke lesz Ukrajnának
A 39 éves, közgazdász végzettségű Julija Sziridenko a kormányban több tisztséget is betöltött már.
3
Hat képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kéri a Legfőbb Ügyészség
A tavaszi tüntetések miatt, ahol a rendőrség szerint a politikusok többek között a gyülekezési joggal éltek vissza, közlekedési szabályokat sértettek meg, és jogellenesen használtak pirotechnikai eszközöket.
Szombaton elkezdődik a Haladás kupaszezonja
Tihanyban lesz az első meccs, meglátjuk, milyen visszhangja lesz.
1
Nem magzatkárosító a szúnyogirtás
A terjedő hiedelemre közös nyilatkozattal reagált a gyérítést végrehajtó konzorcium és egy egészségügyi szakértő.
Nagymamájához akart bemászni egy fiatal nő Tapolcán, elvérzett a kerítésnél
A család csak néhány óra múlva talált rá.