Fideszes képviselő nyelvvizsgabotránya
Úgy látszik, némely fideszes politikusnak is meggyűlik a baja a nyelvvizsgával. Mint tudjuk, Szombathely akkor még fideszes polgármesterének is volt egy ilyen ügye, most pedig egy debreceni képviselő került hasonló bajba. Lemond mandátumáról egy debreceni önkormányzati képviselő, mert nevét összefüggésbe hozták a szabolcsi nyelvvizsga- hamisítási üggyel - értesült a HavariaPress. A fideszes politikus közölte, hogy határozatlan időre megválik párttagságától is. A szabolcsi főügyészség csak annyit hozott nyilvánosságra, hogy hamis bizonyítványt vásárolt egy debreceni egyetemi oktató, aki egyben önkormányzati képviselő is. A gyanú szerint körülbelül egy éve, két szabolcsi főiskolás hamis igazolványokkal 40-150 ezer forint közötti összegért mások helyett ment el nyelvvizsgázni. A két fiatalembernek mintegy 30 ügyfele volt. Az önkormányzati képviselő egyébként azt állítja, hogy három nyelvvizsgával rendelkezik: latinból egyetemi, angolból és németből pedig állami középfokú vizsgája van.