Hírek rovat
Itt a tavasz, jönnek a motorosok - A legtöbb baleset gyorshajtás miatt van
Az elmúlt hónapokban elszoktunk a jelenlétüktől. A rendőrök összegyűjtöttek néhány jó tanácsot.
4
A reformátusok elnöksége szerint a kegyelmi ügy következményei "megterhelik a reformátusok böjti készülődését"
A püspökök és a főgondnokok körlevelükben úgy fogalmaztak, miközben a világ logikája a bűnben tartás, őket "a bűnbánat, a bocsánatkérés és a bűnbocsánat" jellemzi.
3
Őrizetbe vettek négy ember korrupciós bűncselekmények miatt
A gyanú szerint egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi önkormányzattal.
5
Nikki Haley kiszáll a republikánus előválasztásból, Trump maradt az egyetlen jelölt
Nikki Haley minden jót kívánt Trumpnak, ugyanakkor nem biztosította egyértelműen a támogatásáról.
Ingyenes koncertet ajánl fel az önkormányzat annak az ovis csoportnak, amelyik a legtöbb képet küldi a "Szombathely portréhoz"
Korábban már az általános- és középiskolás osztályoknak is hirdettek meg nyereményjátékot.
6
Öröm és bódottá: Orbán március 15-én Budapesten mond beszédet
2022-ben a Békemenet tábora előtt, tavaly pedig Kiskőrösön ünnepelt a kormányfő.
2
Újabb húsz évet kapott Portik Tamás
Ezúttal két, még a kilencvenes években történt gyilkosság ügyében mondta ki bűnösnek a bíróság.
2
Útnak indul Balog Zoltán, hogy beszéljen minden minden egyházmegye lelkészi karával
És minden egyházmegyei lelkész számára igyekszik fórumot teremteni, hogy "megbeszéljék a közelmúlt történéseit".
2
A pedagógusok béremeléséről indít kommunikációs kampányt a kormány - százmillióért
A tervek alapján lényegében kormánypropagandáról van szó, uniós pénzből.