Hírek rovat
Ami fontos: öt magyar konzul segíti a szurkolókat a Ferencváros-Olimpiakosz futballmeccs helyszínén
Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros-Olimpiakosz futballmérkőzés helyszínén Görögországban csütörtökön. Ők szükség esetén segítséget nyújthatnak a hazánkból érkező szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint.
9
Gyurcsány is fog évet értékelni, immár huszadszor
Február 24-én tartja Gyurcsány Ferenc a huszadik évértékelő beszédét – közölte a Demokratikus Koalíció.
7
A Pottyondy Edina által szervezett tüntetés mellé több mint 100 híresség állt már
Közel 30.000 érdeklődő jelzett vissza.
Vasvár közelében bukott le a cigarettacsempész - elítélik
Több mint 10 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
3
Bige László nem bűnös
Jogerősen felmentette a Debreceni Ítélőtábla Bige László nagyvállalkozót a vesztegetés elfogadásának vádja alól.
2
Pénteken kormányinfó lesz – vajon mit tudnak mondani most nekünk?
Érdekes lesz, az egyszer biztos.
1
A tiszántúli református püspök azt kéri Balog Zoltántól, hogy mondjon le
Fekete Károly szerdán ismét azt javasolta a korábbi miniszternek, hogy mondjon le.
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy szombathelyi társasházi lakásban
A Károlyi Antal utcába vonultak ki a tűzoltók.
Szombathely az UNESCO Tanuló Városok közé került
A döntéssel Szombathely olyan globális hálózat részévé válik, amelynek célja inspirációt, know-how-t és jó gyakorlatot megosztani a részt vevő városok között az élethosszig tartó tanulás terén.
Elhitették az idősekkel, hogy halálos betegek, így csaltak ki tőlük több százezer forintot
A Szombathelyi Törvényszék másodfokon 33 embert ítélt el. Az elsőrendű vádlott 6 év fegyházat és 25 milliós pénzbüntetést kapott.
1
Péntektől megint 10 forinttal drágább lesz a gázolaj
A benzin pedig 7 forinttal kerül majd többe. Ez már a második nagy emelés a héten.
3
Orbán 2002-ben még a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának egyesülete mellett kampányolt
A Fidesz és az MDF akkor Összefogás a Városért 2002 Egyesület keretében indult Bicskén. Ennek az egyesületnek a listavezetője volt V. János.
6
Egymilliós órát viselhetett a Partizán-interjú alatt Magyar Péter, aki Orbán egyik pénzügyével vágott vissza
"Miniszterelnök úr előkapott a zakója zsebéből egy köteg 500 euróst."
4
Biztonságosabbá tennék az egyik gyalogosátkelőt a szombathelyi Jókai utcában
Többek között megszüntetnének két parkolóhelyet is, a jobb beláthatóság miatt.
Magyarországra jön forgatni Russell Crowe és Rami Malek
A produkció a nürnbergi per új aspektusát tárja fel.
Meghibásodás miatt szünetel a vízszolgáltatás az egyik szombathelyi utcában
Dolgoznak a szakemberek.
Orbán öccse megszabadult a cégtől, ami ellen 9 év alatt 11 végrehajtás indult
Korábban jól ment a cégnek, aztán veszteséges lett.