Hírek rovat
Tüntettek-e el adatokat az APEH informatikai rendszeréből?
Független szakértőkből álló bizottság kezdi meg hamarosan az adóhivatal számítógépes nyilvántartásának vizsgálatát. Arra keresik a választ, hogy nem tűntek-e el Simicska Lajos hivatalba lépése után adatok a rendszerből. Mint ismert, 1998-ban a halottak napja előtt szabadságra küldték az APEH Dél-budapesti Igazgatóságának dolgozóit. Egyes feltételezések szerint ennek oka az volt, hogy a munkatársak távollétében tüntessék el az informatikai rendszerből a fantomizálódott Fidesz-cégek adatait. Az APEH belső ellenőrzése szerint nem tűntek el adatok a számítógépes nyilvántartásból.
Németország a döntőben
A vitatott körülmények között elődöntőbe jutott Koreai Köztársaság csapata Németországgal játszott az elődöntőben. Az első félidőben kitartóan gyúrták egymást a csapatok, a németek többet veszélyeztettek, a kapusok közül viszont Kahn mutatta be a legnagyobb bravúrt. Hasonlóan zajlott a folytatás is, egyetlen különbséggel: Ballack bevette Li Von Dzse kapuját.
Lomninci a Legfelsőbb Bíróság elnöke
A parlament megválasztotta a Legfelsőbb Bíróság elnökének Lomnici Zoltánt. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökhelyettesét hat évre választották meg erre a posztra.
Szívtájékon szúrta volt férjét Szentgotthárdon
Szívtájékon szúrta volt férjét dulakodás közben egy szentgotthárdi nő, mondta Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Vasárnap 16 óra körül Szentgotthárdon egy volt házaspár vitázott egymással. A lakás konyhájában történt veszekedés dulakodásba torkollott, ekkor a volt feleség egy kisebb méretű konyhakéssel szívtájékon szúrta a férfit. A volt férjet könnyebb, nem életveszélyes sérülésekkel szállítottak korházba. A rendőrség súlyos testi sértés miatt indított eljárást a nő ellen. (West Press)
Tárki: tovább nőtt az MSZP támogatottsága
A szocialisták abszolút többséget szereznének, ha most lennének a választások Tovább növelte előnyét a Fidesszel szemben az MSZP, a biztos szavazó pártválasztók körében már tizennégy százalékos a szocialisták előnye a Tárki júniusi adatai szerint. A felmérés szerint parlamentbe kerülne még az SZDSZ, az MDF támogatottsága hibahatár alatti. Az adatfelvételre még Medgyessy Péter kémügye előtt került sor.