2001. február 07. 09:48
módosítva:
2001. február 07. 09:48
Szombathelyen technikai okok miatt elhalasztják az e hét végére tervezett Karnebált. A jelmezes vígasságra majd a nyári Savaria Karnevállal egyidőben kerül sor.
2001. február 07. 05:36
módosítva:
2001. február 07. 05:36
A keddi izraeli miniszterelnök-választáson Ariel Saron, a jobboldal jelöltje a leadott érvényes szavazatok 62,5 százalékát, míg Ehud Barak ügyvivő munkapárti kormányfő 37,4 százalékát kapta. A központi választási bizottság adatait az izraeli állami rádió ismertette a szavazatok több mint 99 százalékának összesítése után. Ehud Barak ügyvezető izraeli kormányfő elismerte, hogy a kormányfő-választáson vereséget szenvedett.
2001. február 07. 04:15
módosítva:
2001. február 07. 04:15
- Befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltek el a Népszava által kirobbantott kazettaügyben - tájékoztatta Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az MTI-t szerdán. Elmondta azt is, hogy az ügyészséggel történt keddi egyeztetés után ugyanaznap döntöttek a nyomozás megindításáról. Mint ismeretes, azzal vádolták meg a földművelésügyi miniszter fiát, Torgyán Atillát. Hogy kenőpénzt fogadott el apja befolyásolásáért.
2001. február 07. 03:36
módosítva:
2001. február 07. 03:36
A jövő héten hozzák Magyarországra Lakatos Andrást - alvilági nevén Kisbandit -, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján az amerikai rendőrség tavaly június 8-án vett őrizetbe a Florida-állambeli Miamiban. Lakatos Andrást több mint 440 rendbeli csalással gyanúsítják. Ügye 1995-ben érkezett a bíróságra, a vádlott megszökése miatt azonban eddig egyetlen tárgyalásra sem kerülhetett sor. Ennek ellenére - a Pesti Központi Kerületi Bíróság határozata értelmében - Lakatos korábbi bűncselekményei nem évültek el.
2001. február 07. 02:25
módosítva:
2001. február 07. 02:25
A washingtoni Fehér Ház biztonsági személyzete szerdán lábon lőtt egy 47 éves fehér bőrű férfit, aki az épületet körülvevő kert délnyugati kapujának közvetlen közelében, a járdán pisztollyal hadonászott. A férfit, az Indiana állambeli Evansville-ből való Robert Pickettet nem életveszélyes sérüléssel szállították a George Washington Egyetem kórházába.
2001. február 07. 01:59
módosítva:
2001. február 07. 01:59
A popszakma legcsinosabb hölgyei lépnek fel február 21-én a 43. Grammy-díjkiosztón. Már korábban bejelentették, Madonna a Destiny's Child és Dolly Parton színpadra lépését, a hölgykoszorú tovább bővül Christina Aguilera és Faith Hill csatlakozásával
2001. február 06. 05:54
módosítva:
2001. február 06. 05:54
Egy-három órás késéssel, de célba jutottak annak a tizenegy törölt Malév-járatnak az utasai, akiket a repülőgép-karbantartók sztrájkja miatt nem Malév, hanem valamelyik társcég gépével szállítottak el úti céljukhoz, jelentette ki a magyar légitársaság szóvivője. Elhangzott: a magyar gépeket Budapest helyett Varsóban és Bécsben vizsgálják át. A Malév egyebek között a New York-ba induló járatát is törölte, míg a tengerentúlról érkező Boeing 767-es a varsói műszaki átvizsgálás miatt több órás késéssel szállt le Ferihegyre.
2001. február 06. 04:22
módosítva:
2001. február 06. 04:22
A legfrissebb összesítések szerint a megyében ezerrel emelkedett az influenzások száma. Az ÁNTSZ adatai szerint a megbetegedett 3578 személy fele tizennégy éven aluli, a negyede pedig 14 és 24 év közötti. Szövődményt hatvanhárman kaptak, közülük csak egyet szállítottak kórházba. Az influenza tünetekkel orvosnál jelentkező betegektől beszerzett mintákból azonban eddig még nem sikerült laboratóriumi körülmények között az influenza kórokozóját kimutatni.
2001. február 06. 03:21
módosítva:
2001. február 06. 03:21
Két moldáv és két román állampolgár lépte át illegálisan a magyar-román határt. A két nő és két férfi a zöld határon át, gyalogolva tette meg az utat. A mintegy 25 kilométeres gyalogtúra legnagyobb kárvallottja az a húszéves román fiú, aki levágott fél lába miatt mankóval ugrálta végig a huszonöt kilométert.
2001. február 06. 02:59
módosítva:
2001. február 06. 02:59
Most, amikor a szombathelyi aranylábú ifjak elutaztak melegebb éghajlatra, a meteorológusok szerint hazánkban is igazi tavaszias idő várható. A hírek szerint átfutó záporok mellett akár tizenöt fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála a következő napokban, s éjszakánkén sem lesz hűvösebb 2-5 foknál.
2001. február 06. 01:01
módosítva:
2001. február 06. 01:01
Szerdától 6 forinttal csökkenti a gázolaj, s ugyancsak 6 forinttal, de emeli a motorbenzinek árát a Mol Rt. A cég az árváltozást a nemzetközi jegyzésárak változásával magyarázza.
2001. február 05. 07:24
módosítva:
2001. február 05. 07:24
A hollywoodi filmsztárok 11 dalt tartalmazó jótékonysági albumot jelentetnek meg március 7-én, melynek Hollywood Goes Wild lesz a címe. Az album érdekessége, hogy Bruce Willis és Brad Pitt mellett Johnny Depp duettet énekel.
2001. február 05. 02:39
módosítva:
2001. február 05. 02:39
Mivel a munkáltató eddig nem kezdeményezett további tárgyalást a szakszervezet vezetőivel, a MALÉV repülőgép-karbantartói megkezdték határozatlan idejű munkabeszüntetésüket.
2001. február 04. 05:36
módosítva:
2001. február 04. 05:36
Egy svájci lap szerint a Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum résztvevőinek személyi adatait tartalmazó szervert ismeretlen tettesek feltörték a bizalmas információkat (mobil telefon és útlevélszámok, hitelkártyák adatai, email jelszavak) egy CD-n elküldték a lapnak. A hírek szerint a globalizáció ellen tüntetők számlájára írható a regisztrációt tartalmazó számítógéprendszer feltörése.
2001. február 04. 04:28
módosítva:
2001. február 04. 04:28
Négy szerencsétlenül járt olasz turista hamvai tűntek el a milánói repülőtérről. A venezuelai repülő szerencsétlenség olasz áldozatainak földi maradványait tegnap indították útnak, ám a milánói reptéren hiába keresték az urnákat. Az Alitalia ismeretlen tettes ellen már megtette a feljelentést.
2001. február 04. 03:07
módosítva:
2001. február 04. 03:07
Az olasz Alpokban síelés közben életét vesztette egy magyar asszony. A negyvenkét esztendős nő családjával együtt síelt a Canalone Franchetti nevezetű lesiklópályán, amikor egy cseh férfival összeütközött.
2001. február 04. 02:08
módosítva:
2001. február 04. 02:08
Több mint 15 ezer azonosított halott, 55 ezer sebesült és fedél nélkül maradt százezrek, ez az indai földrengés mérlege. Félő azonban, hogy még legalább tízezren vannak azok, akiket eddig nem sikerült az áldozatok közül azonosítani. Időközben az indiai hatóságok az internetre is feltették a szülők nélkül maradt gyermekek névsorát, megkönnyítve ezzel az árvák örökbefogadását.