Közlekedés rovat
4
MÁV: nem lesz új menetrend 2025-ben
És az országos menetrendi kínálat állítólag nem szűkül, egyes esetekben pedig bővülhet is.
Ne keresse az este 18:00-kor induló Bakony IC-t a Déliben, mert Székesfehérvárról indul
A kicsit később induló Balaton IC viszont elviszi Székesfehérvárra.
2
Végre megkezdődött az egy éve beígért gyalogátkelő kialakítása Zanaton
Nagy volt a bizonytalanság, hogy ez a fejlesztés egyáltalán megvalósul-e mostanában.
1
30 év kihagyás után újraindult a vasúti szakképzés Szombathelyen
A Sas utcában olyan középiskolás diákokat oktatnak, akik duális képzésben vesznek részt, azaz elméleti oktatás mellett a GYSEV Zrt.-nél gyakorlati ismereteket is szereznek.
Embert gázolt a Szombathelyről a Déli pályaudvarra tartó Bakony InterCity
A székesfehérvári vonalon a baleset miatt nőtt a menetidő.
3
Vitézy szerint a MÁV láthatatlanná tette a InterCityk óriási késéseit
A közlekedési szakember szerint arról szól a "módszertani felülvizsgálat", hogy eltüntetik a legkellemetlenebb adatokat.
2
Óriási gondok vannak a Székesfehérvár-Szombathely vonallal
A MÁV már arra is büszke, hogy négyből három vonat pontosan jár. Igaz, náluk a pontosság kicsit mást jelent: egy 6 perces késés még belefér.
Új csapda - Ha nem akar súlyos pluszpénzeket fizetni, erre figyeljen a fapados légitársaságoknál
Most a cipzáras kisbőröndök miatt áll a bál a Ryanairnél.
1
Egymással szemben haladt két vonat a székesfehérvári vonalon, délelőtt szétesett ott a vonatközlekedés
De a MÁV szerint az utasok nem voltak veszélyben.
1
A MÁV utaztatta Budapestre Zelenszkijt: mindjárt be is biztosították magukat két mozdonnyal
Zelenszkij pontosan megérkezett a magyar fővárosba, a Keleti pályaudvarra.
2
A MÁV is kezdi megérteni, hogy nincs az teljesen rendben, ha félúton megáll a vonat, mert pihenni megy a mozdonyvezető
Létrehozzák az Országos Haváriaközpont és a rendkívüli forgalmi helyzetek kezelésének új gyakorlatát.
1
Mától nem kell dobozba zárni a kutyákat a helyjegyes vonatokon sem
De azért be kell tartani néhány szabályt.
2
Két vonatkisiklás azért csak megmozdította a MÁV-ot: elindult a Keleti-program
Korábban már tervezték a programot, de a kisiklások miatt előbbre hozták.
2
A MÁV-nál már nem csak a vonatok késnek, hanem a késésekről szóló tájékoztató is
Már november van, de a szeptemberi számokkal is adós a cég.
Mindenszentekkor ismét változik a forgalmi rend Szombathelyen a Jáki úti temetőnél
Mutatjuk, hol milyen változásokra kell számítani.