Közlekedés rovat
18
„Ha ezt most önökre csuknám, beszopnák” – Azt hittük, nem lehet überelni a korábbi vonatos kalandokat, de tévedtünk
Pénteken délután ismét összezuhant a vasúti közlekedés a győri fővonalon. Fiatal kollégánk a vonaton volt. Illetve vonatokon. A buszokon. Bonyolult, inkább olvassák el.
Megindult a vonatforgalom a győri fővonalon, de továbbra is jelentős késésekre kell számítani (frissítve)
A menetrendszerű közlekedés szombat hajnalra állhat helyre.
Több órás késésekkel kell számolni ma délután és este a győri fővonalon (frissítve)
Egy vonat áramszedője tönkretette a felsővezetéket Tatánál. Alaposan át kellett szerveznie a MÁV-nak a közlekedést a győri fővonalon.
1
Megérkezett a Magyar Közút válasza arra, hogy miért szakadt le a jelzőlámpa a szombathelyi Rumi úton
Mindössze tíz perc kellett ahhoz, hogy az első jelzés után a helyszínre érjenek.
Több helyen nem működtek a vasúti fénysorompók Szombathelyen
Komoly üzemzavarok voltak a vasútállomás környékén a múlt héten.
26
Jó, akkor legyen, nézzük meg ezt a szerencsétlen szombathelyi zebrát reggeli fél 8-kor!
Olvasónk kérése számunkra parancs, de a látottak értelmezéséhez segítséget kérünk.
2
"Naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen" - Vitézy Dávidot nem igazán nyűgözte le Lázár 10 pontos terve
És mint rámutat: a tavalyi 3000 milliárd forintos vasútfejlesztési 5 pontból mára 20 milliárd forintos 10 pont lett.
Az EU közel 36 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 787-et a magyar fiataloknak
A DiscoverEU-pályázatok évente kétszer, tavasszal és ősszel nyílnak meg.
5
Lázár bejelentette: beforgatják a GYSEV járműállományának egy részét az ország többi részére
De jön a késési biztosítás és a klímagarancia is a MÁV-nál.
164 autót foglaltak le tavaly Ausztriában gyorshajtás miatt
És ebben a decemberi adat még benne sincs.
Vas megye is kap a MÁV-csoport új, környezetkímélő buszaiból
De az egyetlen új hidrogénmeghajtású busz nem a megyében fog közlekedni.
Sopron és Szombathely között is pótlóbusz jár egy szakaszon
Rendkívüli közlekedési helyzetet jelentett be a GYSEV.
1
A ma reggel sem sikerült problémamentesre a Szombathelyre tartó Bakony InterCity számára
Járműhiba miatt összeszedett egy 60 perces késést, a pótlóbuszok pedig ezt nem várják meg.
Megsérült egy híd az M1-esen, csak egyetlen sáv járható
10 kilométeres torlódást jelentett az Útinform.
8
Nem 90, hanem 100 km/óra? - Valóban rosszul tudunk egy rakás osztrák közlekedési szabályt
Olvasói levelet kaptunk, és bizony mi is meglepődtünk. Utánanéztünk a magyar és az osztrák KRESZ különbségeinek.
2
A Szombathelyre és a Szombathelyről indult Pannónia InterRégiónak is küzdelmes napja van ma
Óriási késéseket hoztak össze, ráadásul az utasoknak át is kell szállniuk másik vonatra.
43 milliárdért építették meg a hídját, de az M8-as még sehol sincs
Az egekben az útépítések ára, nem ritka, hogy 8-10 milliárdba kerül egyetlen kilométer.
A győri fővonalon a felsővezetéken dolgozik a MÁV, így változik a szombathelyi és soproni vonatok közlekedése
Január 11-ig ne rutinból menjen ki az állomásra.
Egyszer csak Citadella IC lett a ma reggeli Bakony IC-ből
A helyzet nem egyszerű, egy járműhiba bezavart.